[Napi e-vangelium] 2018-03-02
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Már. 2., P, 00:02:01 CET
2018. március 2. - Péntek
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
"Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki
szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt
ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és
elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a
szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások
megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a
harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint
először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el
hozzájuk, mondván: "A fiamat csak megbecsülik!" Amikor azonban a
szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: "Ez itt az
örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!" Meg is ragadták
őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura,
ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?" Ezt válaszolták:
"Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza,
akik idejében átadják neki a termést."
Jézus így folytatta: "Nem olvastátok soha az írásokban: "A kő, melyet
az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és
szemünkben csodálatos ez!" Ezért mondom nektek: Az Isten országát
elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak
gyümölcsét." A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és
megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a
néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
Elmélkedés:
Máté evangélista két példabeszédet is lejegyez írásában, amelyekben
szőlőmunkásokról van szó. Egyes szentírástudósok azt feltételezik, hogy
Jézus csupán egy ilyen példázatot mondott, de az a szóbeli igehirdetés
során kétféle változatban is fennmaradt. Mások a különböző mondanivaló
miatt azt mondják, hogy eredetileg is két hasonlatot mondhatott Jézus.
Az egyik ilyen példabeszéd szerint a nap különböző időszakaiban,
reggel, délben és esteledés előtt fogad fel a szőlősgazda munkásokat,
majd a nap végén kifizeti bérüket (vö. Mt 20,1-16).
A másik hasonlat a gonosz szőlőmunkásokról szól, ezt olvassuk a mai
napon. A történet szerint a munkások megfeledkeznek saját szerepükről,
önkényesen kezükbe veszik a helyzet irányítását. Nem adják át a termést
a szőlősgazdának, akit az jogosan megillet, a szolgáit sorra
bántalmazzák, majd amikor a gazda a saját fiát küldi el hozzájuk, akkor
őt is megölik. Azt gondolják, hogy bűnüknek nem lesz következménye, és
ez tulajdonképpen a legnagyobb tévedésük. A példázat a gazda
fellépésével zárul, aki megbünteti a gonoszokat.
A bűn azt jelenti, hogy az ember szembefordul Istennel, fellázad
ellene. Kezébe akarja venni élete irányítását, de csak esztelen
cselekedetekre képes. Lehet, hogy Isten egy ideig tűri ezt, de mindenki
számára eljön az az idő, amikor Isten igazságosan fogja megítélni
életét, cselekedeteit és a bűnösök büntetésre számíthatnak.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte
volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető
irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem
nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán
megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és
bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten
köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.
Szalézi Szent Ferenc
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180302.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról