[Napi e-vangelium] 2018-06-10

[Evangélium365]

   2018. június 10. - Évközi 10. vasárnap

   Abban az időben: Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan
   nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor
   rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta
   ugyanis, hogy megzavarodott.
   Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: "Belzebub
   szállta meg", és: "A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az
   ördögöket." Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt
   hozzájuk: "Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország
   meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család
   meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga
   ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem
   elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el
   a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már
   kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak
   minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is
   káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer
   bocsánatot, azt örökös bűn terheli." (Azért mondta mindezt Jézus), mert
   azt terjesztették: "Megszállta a tisztátalan lélek."
   Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és
   hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: "Anyád és testvéreid
   keresnek téged odakint." Ő így válaszolt: "Ki az én anyám és kik az én
   testvéreim?" Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, ezt
   mondta: "Íme, ezek az én anyám és testvéreim. Mindaz, aki Isten
   akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!"
   Mk 3,20-35
   Elmélkedés:
   A jóság forrása
   A nagypapa, amikor meglátogatta az unokáit, a legszívesebben a 4 éves
   kislánnyal játszott. Ez alkalommal előkerült egy dobozból egy baba,
   amelyet ha felhúztak, járni tudott. Karácsonyra kapta a nagypapától a
   kislány, hetekig játszott vele nagy örömmel, mindig kellett valaki, aki
   felhúzza, de idővel bekerült a dobozba és szinte teljesen
   megfeledkezett róla. Amikor most újra felfedezték, azonnal felcsillant
   a kislány szeme és kérte a nagypapáját, hogy segítsen neki felhúzni. A
   nagypapa megtette, s a baba elindult, de valami oknál fogva kissé
   bicegett. A kislány rögtön morcos lett, s most már követelte a
   papájától, hogy húzza fel újra, de most is csak bicegett. Erre a
   kislány felkapta, a földhöz vágta s a baba szétesett. A csörömpölésre
   odajött az édesanyja, felvette a törött babát, hogy elvigye és
   összerakja, megragassza, de a kislány nekiállt üvölteni, hogy adja
   vissza neki a babáját, ez az ő játéka, ne vegyék el tőle. S bár a
   nagypapa is próbálta csitítani, ő hatalmas hisztit vágott, mert nem
   tudta elviselni, hogy elveszik tőle, amivel játszott, pedig az
   édesanyja csak meg akarta javítani, amit éppen ő tett tönkre. Az eset
   kapcsán felmerül a kérdés: Miért nem látta meg édesanyja segíteni akaró
   szeretetét? Miért nem fogadta el azt? Bizonyára azért, mert csak az
   adott pillanatra gondolt, és nem tudta elképzelni, hogy kis idő múlva
   újra játszhat majd a babával.
   A mai evangélium kapcsán az a kérdés merül fel bennünk, hogy miért
   támad olyan gondolat az emberekben, hogy Jézus az ördöggel, a gonosz
   lélekkel szövetkezve képes csodákat tenni? Micsoda lehetetlen gondolat!
   Milyen furcsa elképzelés! Honnan jut egyáltalán ilyen bárkinek is az
   eszébe? A bevezető történet tanulságát folytatva, talán itt is arról
   van szó, hogy az emberek nem látnak tovább az adott pillanatnál, az
   adott helyzetnél. Látnak egy rendkívüli cselekedetet Jézustól, nem
   értik azt, nem ismerik annak hátterét, meg sem próbálják más
   szemszögből vagy nagyobb távlatból értékelni a történteket, hanem
   azonnal ítéletet alkotnak, gyors magyarázatot keresnek. Az ítélkezésnél
   lényeges szempont, hogy mindenki magából indul ki. A jószándékú ember
   általában másokról is jót feltételez, míg a rosszindulatúak mások
   cselekedeteiben is rossz indítékokat látnak.
   Isten mindent jónak teremtett, de az ember képes mindent elrontani.
   Isten, az élet teremtője, képes a rosszat jóvá alakítani, a bennem lévő
   rosszat is. Amikor a magunk vagy mások hibájából rossz körülmények közé
   kerülünk, akkor egyet tehetünk: imádkozunk Istenhez a változásért, a
   rossz jóvá alakulásáért. A szenvedés, a súlyos betegség is ilyen
   helyzet. Nincs biztosíték arra, hogy a helyzet változni fog, főként
   arra nincs, hogy rövid időn belül jóra fordul minden, mégis bizalommal
   kell kérnünk és várnunk Isten segítségét. És ha ez a segítség
   megérkezik, akkor nem szabad akadályoznunk annak megvalósulását, főként
   akkor nem, ha Isten minket akar átalakítani.
   Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Isten a jó forrása. A bűn, a
   rossz megtapasztalása a világban nem kényszeríthet minket arra, hogy
   elszakadjunk a jóság forrásától, hanem éppen arra ösztönöz minket, hogy
   visszatérjünk hozzá. Isten számunkra a megújulás forrása. Keressük és
   tegyük meg mindig az ő akaratát, s akkor a jó növekedni fog bennünk.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a
   szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat,
   hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled
   legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a
   gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts
   minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk!
   Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az
   üdvösségre!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180610.mp3