[Napi e-vangelium] 2018-06-04

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Jún. 4., H, 00:02:02 CEST


   2018. június 4. - Hétfő

   Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a
   főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett.
   Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne.
   Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
   Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját,
   hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban
   nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát
   küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak
   vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még
   többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már
   csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte
   hozzájuk, mert így gondolkodott: "A fiamat csak becsülni fogják." A
   szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: "Itt az örökös. Gyerünk,
   öljük meg, és mienk lesz az öröksége!" Nekiestek tehát, megölték, és
   kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy,
   elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem
   olvastátok az Írást?
   A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
   Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
   Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis,
   hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
   Mk 12,1-12
   Elmélkedés:
   A korábbiakban, galileai útja során Jézus gyakran tanított
   példabeszédekben, azaz különböző hasonlatokkal szemléltette Isten
   országát. Most, a jeruzsálemi templomban ismét a tanításnak ezt a
   módszerét alkalmazza, melynek sajátossága, hogy viszonylag kevés beszéd
   is sokat mond. A szőlőmunkásokról szóló példázat választ ad arra a
   kérdésre, hogy honnan származik Jézus hatalma. Erről kérdezték őt a
   főpapok és az írástudók, de a kérdés nyitott maradt. A példabeszéd a
   szőlőmunkások lázadásának folyamatáról, fokozódó ellenállásukról, egyre
   nagyobb bűnükről szól, amely gyilkosságban, a szolgák, majd a gazda
   fiának megölésében éri el tetőpontját.
   A példázat jelentése világos. A szőlősgazda maga Isten, a szőlőmunkások
   pedig a választott nép. A gazda által küldött szolgák a prófétákat
   szemléltetik, a fiú pedig maga Jézus, aki így ad tanítást arról, hogy ő
   a mennyei Atya Fia és küldötte.
   Az események előrehaladtát olvasva egyesek talán azt gondolhatják, hogy
   minden végzetszerűen halad, nincs lehetőség más végkifejletre, ez
   azonban téves gondolat. A történet ugyanis nem az események végzetszerű
   leírása, hanem inkább felhívás a hallgatóság felé: Ismerjék fel Jézus
   személyében az Atya küldöttét és az ő cselekedeteiben az Atya tetteit!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Köszönjük, Istenünk, hogy Krisztus által felkaroltál és magadhoz
   emeltél bennünket, akik eltávolodtunk tőled. Te mindig utánunk jössz
   kegyelmeddel, szereteteddel megelőzöl minket: bárcsak méltók lehetnénk
   a te szeretetedre!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180604.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról