[Napi e-vangelium] 2018-07-13

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Júl. 13., P, 00:02:02 CEST


   2018. július 13. - Péntek

   Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek
   titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a
   kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel
   szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak
   titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot
   tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé
   állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik
   ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti
   beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd
   testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak,
   és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.
   Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az
   egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom
   nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az
   Emberfia.
   Mt 10,16-23
   Elmélkedés:
   A missziós útra induló apostolok tanítását folytatja Jézus a mai
   evangéliumban, újabb tanácsokkal ellátva őket. Ezek az útmutatások
   arról szólnak, hogy miként viselkedjenek olyan helyzetekben, amikor nem
   fogadják őket szívesen vagy kifejezetten elutasítással, ellenséges
   érzülettel találkoznak. Az Úr nem csinál titkot abból, hogy útjuk során
   bizony nehézségekkel is szembe kell nézniük. Bár sokan örömmel fogadják
   majd fellépésüket, lesznek olyanok, akik szembeszállnak velük, miként
   küldőjüknek, Jézusnak is ezt kellett megtapasztalnia útja során.
   Ahogyan az ő szava is megosztást keltett, ugyanúgy küldötteinek
   igehirdetése is ilyen hatást fog kiváltani.
   Lényeges szempont, hogy Jézust sem tántorította vissza soha a negatív
   fogadtatás. Nem hallgatott el csupán a békességre törekedve, hanem
   határozottan folytatta útját. A tanítványoknak is eltökéltséggel,
   magabiztossággal kell útnak indulniuk, hogy hirdessék az Isten
   országáról szóló tanítást. A támadások, bántalmazások vagy üldözések
   nem személy szerint nekik szólnak, hanem amiatt érik őket, hogy
   Krisztus követségében járnak. A várható nehézségekre való
   figyelmeztetés mellett Jézus bátorítja is őket, hogy szolgálatuk során
   mindig számíthatnak a mennyei segítségre, Isten Lelke velük lesz, hogy
   megerősítse őket a tanúságtételben.
   Jézus felhívása engem is elindít a tanúságtétel útján.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen, velem
   dolgozzék, s kitartson velem mindvégig! Add, hogy mindig azt kívánjam
   és akarjam, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik! A te
   akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet, s a
   lehető legjobban értsen vele egyet.
   Canisius Szent Péter
   ________________________________
   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Immár 14 éve, 2004. július 9-én indítottam el az internetes e-vangélium
   küldést. Újszerű evangelizációs forma volt ez, amely idővel egyre több
   személyhez jut el és hoz egyre több lelki gyümölcsöt.
   A 14 esztendő alatt több mint 125 millió e-vangélium üzenetet küldtem
   el e-mailben. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium,
   amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen
   használják az okostelefon alkalmazásokat az evangélium napi
   olvasásához, illetve hallgatásához.
   Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és
   fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai
   eszközöket. Ebből fizetjük a háromgyermekes anyukának a felolvasást, a
   szintén három gyermeket nevelő apukának az informatikusi munkát,
   valamint a honlap fejlesztését és időnként reklámkampányokat, hogy
   minél többekhez eljusson a szolgáltatás híre. Köszönet a támogatóknak,
   akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!
   A mostani születésnap alkalmából szeretettel kérem: ha van rá
   lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat! Magyarországon a
   legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az
   e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Akinek pedig a jó Isten többet
   adott, felajánlhat e jelképes összegnél többet is. Isten jutalmazza meg
   minden támogató nagylelkűségét!
   Köszönettel és szeretettel:
   István atya - Horváth István Sándor
   2018. július 13.
   Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
   1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium365
   2. Utalás Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Evangélium365
   Utalás külföldről:
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003 BIC
   (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen
   e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal,
   valamint röviden jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér
   csekket.
   4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Evangélium365


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180713.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról