[Napi e-vangelium] 2018-01-14

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Jan. 14., V, 00:02:01 CET


   2018. január 14. - Évközi 2. vasárnap

   Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és
   mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az
   Isten Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és
   követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik,
   megkérdezte: "Mit kívántok?" Azok ezt felelték: "Rabbi - ami annyit
   jelent, hogy Mester - hol laksz?" "Jöjjetek, nézzétek meg!" - mondta
   nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála
   maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották
   ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter
   testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki:
   "Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte
   Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János
   fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni."
   Jn 1,35-42
   Elmélkedés:
   Az első tanítványok
   Az evangéliumi jelenetben Keresztelő János mellett két tanítványa áll.
   A történetből kiderül, hogy egyikük András, Simon Péter testvére. A
   másik személy nincs megemlítve név szerint, de ő az, aki "másik
   tanítvány" vagy "szeretett tanítvány" megjelöléssel többször is
   felbukkan. A hagyomány János apostolt ismeri fel benne, a negyedik
   evangélium szerzőjét, aki érthető módon, szerényen nem nevezi meg
   önmagát saját írásában. Ezt a nézetet megerősíti, hogy ez a bizonyos
   tanítvány pontos adatokkal rendelkezik az események helyére és idejére
   vonatkozóan, például a mostani részben is rögzítésre kerül, hogy "a
   tízedik óra körül" történt a két tanítvány találkozása Jézussal.
   Nyilvánvalóan csak egy személyes tanú emlékezhet ennyire pontosan az
   eseményekre.
   A két tanítvány, tehát András és János annak hatására szegődik Jézus
   nyomába, hogy ezt a tanúságtételt hallják Keresztelő Jánostól, aki
   Jézusra mutat: "Nézzétek, az Isten Báránya!" E jelképes kifejezés arra
   utal, hogy Jézus ártatlan bárányként feláldozza magát annak érdekében,
   hogy az emberek bűnét eltörölje, az embereket megváltsa. Mindketten
   felismerik János szavaiban, hogy azt állítja Jézusról: ő a Messiás, ő a
   Megváltó, ezért akarnak mostantól az ő tanítványai lenni. Itt érdemes
   megállnunk gondolatban annál, hogy Keresztelő János egyáltalán nem
   bánja, hogy elhagyják őt tanítványai Jézus miatt. Esze ágában sincs
   megakadályozni ezt, nem marasztalja őket, hanem engedi, hogy azonnal
   induljanak, hiszen éppen az volt az ő küldetése, hogy Jézusra irányítsa
   az emberek figyelmét.
   A két tanítvány indulásában a hit kezdetét kell meglátnunk. Kapnak egy
   jelet, egy szóbeli tanúskodást, amely felkelti érdeklődésüket és
   felkelti bennük a vágyat, hogy új Mesterük legyen. Az első kezdeti
   néhány lépés után azonban megtorpannak, amikor Jézus megfordul és
   szándékukról kérdezi őket. Az első szó, az első megszólítás, az első
   kérdés meglepetésként éri őket, ezért nem is tudják, nem is merik
   elmondani, hogy Jézus tanítványai szeretnének lenni, zavarukban ezt
   kérdezik: "Mester, hol laksz?" Kérdéseikben rabbinak, azaz Mesternek
   szólítják Jézust, és tulajdonképpen ezzel árulják el vágyukat, hogy
   szeretnének Jézustól tanulni, szeretnék, ha Jézus lenne a mesterük.
   Talán nekünk is hasonló érzésekkel és ilyen szerénységgel kellene Jézus
   nyomába indulnunk. Lehet, hogy nem is tudjuk azonnal pontosan
   megfogalmazni mit szeretnénk tőle, de valamilyen módon fejezzük ki,
   hogy készek vagyunk követni őt, készek vagyunk iránymutatása szerint
   élni.
   A történet azzal folytatódik, hogy betérnek Jézus házába és "aznap nála
   maradtak." Ebből láthatjuk, hogy nem a házra voltak kíváncsiak, ahol
   Jézus lakik, hanem magára Jézusra. Az imént azt kérdezték, hogy hol
   lakik Jézus, de ha csak a lakóhelyére lettek volna kíváncsiak, akkor
   megnézik a házat és szépen hazamennek még sötétedés előtt, mert ez a
   ház is éppen olyan lehetett, mint Palesztína más házai abban az időben.
   Mondok egy példát: Az ausztriai Salzburgban naponta sok ezren keresik
   fel a híres zeneszerző, Mozart szülőházát. A zenekedvelő turisták
   megnézik a házat, aztán hazamennek, de egyiküknek sem jut eszébe, hogy
   rögtön beiratkozzanak egy három éves kurzusra annak érdekében, hogy
   megtanuljanak zongorázni. Jézus tanítványainál más a helyzet, mert ők
   nem a turisták kíváncsiságával térnek be Jézus házába, hanem azért,
   hogy megismerjék az ő személyét, életformáját. Ez a tanítványi élet
   lényege: megismerni az Urat és elsajátítani az ő életformáját. Jézus
   engem is erre hív. Akarok-e az ő tanítványa lenni?
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus Krisztus! Az első tanítványok benned találták meg és
   ismerték fel a Megváltót. Mi is kereső emberek vagyunk. Keressük az
   igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást.
   Keressük azokat az embereket, akiknek tanúságtétele hiteles. Keressük
   azokat az embereket, akik elvezetnek minket hozzád. Mert minden
   keresésünk mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó
   Istent. Keressük az irgalmasan felénk forduló Istent. Boldogok vagyunk,
   ha benned megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzád vezetjük
   embertársainkat!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180114.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról