[Napi e-vangelium] 2018-02-12

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Feb. 12., H, 00:02:01 CET


   2018. február 12. - Hétfő

   Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele.
   Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből
   felsóhajtott, és így szólt: "Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony
   mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet." Ezzel otthagyta
   őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
   Mk 8,11-13
   Elmélkedés:
   A mai rövid evangéliumi szakasz azzal kezdődik, hogy farizeusok jönnek
   Jézushoz. Jövetelük egyáltalán nem jószándékból fakad, hanem vallási
   kérdésekben akarnak vitatkozni Jézussal, további jelet kértek tőle.
   Vélhetően olyan jelről van szó, amellyel Jézus egyértelműen bizonyítja,
   hogy ő a Messiás. A farizeusoknak minden bizonnyal tudomásuk volt a
   kenyérszaporítás csodájáról. Ennek azért van jelentősége, mert a
   korabeli gondolkodás szerint a világba érkező Messiás úgy fog kenyeret
   adni a népnek, ahogyan az ószövetségi időben Isten manna kenyérrel
   táplálta a pusztában vándorló népet. De a farizeusok mégsem elégedettek
   ezzel a jellel, a kenyérszaporítással, hanem újabb jelet, bizonyítékot
   kérnek Jézustól, aki viszont nem teljesíti kérésüket. Csodás módon
   segített a szükséghelyzetben lévő embereken, de nem tesz csodát azért,
   hogy bárki számára is bizonyítsa isteni hatalmát.
   A jelenet egy érdekes kifejezése megvilágítja Jézus érzületét: a
   farizeusok kérése hallatán "lelke mélyéből felsóhajtott." Megérintette
   őt ezeknek az embereknek a hitetlensége. Megrendülten hallgatja a
   kérést, lelke legmélyén érzi, hogy nem szabad azt teljesíteni, mert
   szinte olyan ez a kérés, mint amikor megkísértése alkalmával a sátán
   kéri őt a pusztában, hogy a köveket változtassa kenyérré.
   A jelenet figyelmeztessen minket arra, hogy nagyon fontoljuk meg, mit
   kérünk Istentől!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és
   szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem
   kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé
   váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér
   bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj
   esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket,
   mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180212.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról