[Napi e-vangelium] 2018-02-10

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Feb. 10., Szo, 00:02:02 CET


   2018. február 10. - Szombat

   Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit
   enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: "Sajnálom a
   népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha
   pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen
   közülük messziről jöttek." Tanítványai így feleltek: "Honnan vehetnénk
   itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?" Jézus ekkor
   megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" Azt felelték: "Hét." Akkor
   meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét
   kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák
   szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is.
   Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is
   laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy
   négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival
   hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
   Mk 8,1-10
   Elmélkedés:
   Márk evangélista két kenyérszaporításról számol be írásában. Az első
   alkalmával (vö. Mk 6,35-44) mintegy ötezer férfi és a velük lévő
   asszonyok és gyermekek esznek a Jézus által csodás módon megszaporított
   öt kenyérből és két halból. A második esetet a mai napon olvassuk. Itt
   hét kenyeret említ a leírás, illetve négyezer személyt, akik
   valamennyien jóllaktak. Jézus közelében mindig megtapasztalható az
   isteni gondviselés, amely észreveszi az emberek szükségét. Jézus nem
   csak egyszerűen sajnálja a népet, hanem gondoskodni akar az éhezőkről.
   Nem tárja szét kezét tehetetlenül a szükség láttán, hanem cselekszik.
   Miközben a tanítványok csupán azt veszik észre, hogy milyen sok ember
   van jelen és lehetetlen ennyi embert jóllakatni a pusztában, az Úr
   mindjárt megoldáson gondolkodik. És az a hét kenyér, ami oly kevésnek
   tűnik a tanítványok számára, Jézus kezében megsokszorozódik. Csak
   annyit kell tenni, hogy odaadják, felajánlják neki ezt a keveset.
   A szegény ember nem fél, hogy kevéske tulajdonából felajánljon
   valamennyit Istennek, mert bízik Isten gondviselésében, jóságában. A
   vagyonnal rendelkező ember ezzel szemben egyedül saját vagyonában
   bízik, ezért számára ismeretlen az adakozás, a felajánlás. Legyünk
   nagylelkűek, hogy megtapasztaljuk Isten nagylelkűségét!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy
   az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon
   meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet,
   hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te
   irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te
   országod!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180210.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról