[Napi e-vangelium] 2018-04-13

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Ápr. 13., P, 00:02:02 CEST


   2018. április 13. - Péntek

   Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis
   Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a
   csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy
   hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók
   ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön
   feléje, így szólt Fülöphöz: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit
   enniük?" Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta,
   hogy mit fog tenni. "Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy
   mindenki kapjon valami keveset" - felelte Fülöp. Az egyik tanítvány,
   András, Simon Péter testvére megszólalt: "Van itt egy fiú, akinél öt
   kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?" Jézus meghagyta:
   "Telepítsétek le az embereket!" Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek
   hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig
   vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett
   embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor
   pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: "Szedjétek össze a maradékot,
   hogy semmi se vesszen kárba." Összeszedték, s tizenkét kosarat
   töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik
   ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus
   végbevitt, így beszéltek: "Ez valóban az a próféta, aki a világba jön."
   Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni,
   hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen
   egyedül.
   Jn 6,1-15
   Elmélkedés:
   A csodálatos kenyérszaporításkor Jézus kenyeret és halat ad az
   embereknek a Tibériás-tónál, ezt az esetet idézi fel a mai evangélium.
   Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás (vö.
   Jn 21,1-14) eseménye is. Amikor az apostolok kiérnek a partra
   bárkájukkal, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket. A két csoda
   leírásában több közös elemet találunk. Mindkettőben szerepel az isteni
   cselekedet, amely pótolja a hiányt. Jézus megadja azt, amire az adott
   helyzetben szükség van. Az emberi közreműködés is ilyen közös elem,
   hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus,
   illetve a másik történetben az apostolok nem maradnak tétlenek, ki kell
   vetniük a hálót a vízbe, ahogyan azt Jézus parancsolja. Az embernek
   tehát valamit tennie kell, hogy Isten csodás módon segítsen.
   Mit kér tőlünk Jézus napjainkban? Vessük ki mi is a hálót, az
   igehirdetés és a tanúságtétel hálóját, hogy a feltámadás örömhíre
   eljusson mindenkihez! Ahogyan egykor az apostolok egész éjszaka hiába
   fáradoztak és nem fogtak semmit, de az Úr mégis eredményessé tette
   munkájukat, ugyanígy az emberhalászat munkája eredménytelen lenne az ő
   jelenléte és segítsége nélkül.
   Az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben Jézus az ő testét
   adja nekünk lelki táplálékul. Elfogadom-e hittel, hogy a
   szentáldozásban Krisztus szent testét veszem magamhoz? Szükségem van-e
   minden nap az élő kenyérre?
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Édes Jézusom, eléd borulok, abban a biztos tudatban, hogy te megteheted
   azt is, amit én még csak el sem tudok képzelni. Ott akarlak szolgálni,
   ahol te akarod, bármi áron, bármi áldozat árán. Én magamtól semmit sem
   tudok tenni: nem tudok megalázkodni, de mondom neked és határozottan
   mondom: meg akarok alázkodni, szeretni akarom a megalázkodást, hogy
   testvéreim ne vegyenek sokba. Csukott szemmel és bizonyos örömmel vetem
   magam a megvetés, a szenvedés és elutasítás azon áradatába, ahová a te
   akaratod helyez. A szívembe hasít az ellenérzés, míg ezt mondom, de
   mégis megígérem neked: akarok szenvedni, akarok érted megvetett lenni!
   Szent XXIII. János pápa


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180413.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról