[Napi e-vangelium] 2017-09-22

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Sze. 22., P, 00:02:02 CEST


   2017. szeptember 22. - Péntek

   Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és
   hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony,
   akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított:
   Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes
   intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik
   vagyonukból gondoskodtak róla.
   Lk 8,1-3
   Elmélkedés:
   Nyilvános működésének kezdetén Jézus tanítványokat hívott magához. Így
   tették ezt korának más tanítói is. A tanítványok meghívásával,
   kiválasztásával az volt a célja, hogy elkísérjék őt útjai során,
   legyenek együtt vele mindenütt. Eközben megismerhetik tanítását és
   elsajátíthatják életvitelét. Jézusnak az is szándéka, hogy e
   kiválasztottakból közösséget teremtsen, amely az Egyház kezdete.
   Szándéka továbbá, hogy ezek a tanítványok az ő távozása után tanúságot
   tegyenek róla és az ő megbízása alapján hirdessék az Isten országának
   örömhírét.
   A mai evangéliumi részletben arról olvasunk, hogy tanítványain kívül
   asszonyok is csatlakoztak Jézushoz tanító útjai során, akik
   szolgálatukkal segítették őt. Esetükben nincs szó olyan jellegzetes
   meghívásról, megszólításról, mint a tanítványoknál, azaz nem Jézus
   hívta őket, hiszen erről bizonyára az evangélisták említést tettek
   volna. Ők egyszerűen csak Jézus mellé állnak és vele tartanak, s az
   Úrnak eszébe sem jut, hogy megtiltsa ezt nekik. Bár a legszorosabb
   értelmében nem nevezzük őket a Mester tanítványainak, mégis talán éppen
   ezeknek az asszonyoknak a személyével kezdett el kiszélesedni a
   tanítványok köre, amely mai értelmezés szerint magába foglalja
   mindazokat, akik Jézus követői. Jézus mellett lenni: ez a tanítvány
   élete.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az
   Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és
   a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy
   ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a
   mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten
   tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben,
   szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az
   üdvösségre!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170922.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról