[Napi e-vangelium] 2017-09-03

[Evangélium365]

   2017. szeptember 3. - Évközi 22. vasárnap

   Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra,
   hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől,
   főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a
   halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: "Isten ments, Uram!
   Ez nem történhet veled!" Mire ő Péterhez fordult: "Távozz tőlem, sátán!
   Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az
   emberekére!"
   Azután így szólt tanítványaihoz: "Ha valaki követni akar engem, tagadja
   meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg
   akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét,
   megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
   megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe
   saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében,
   angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint."
   Mt 16,21-27
   Elmélkedés:
   A kicsinyek Istene
   Szent Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus
   a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről és halálról, illetve
   feltámadásáról beszél apostolainak. Az első ilyen jövendölést olvassuk
   a mai napon. Az Úr szavai Péter apostol tiltakozását váltják ki. A
   következő alkalom után már nincs hasonló ellenkezés sem Péter, sem
   mások részéről, csak annyit jegyez meg az evangélista, hogy az
   apostolok "nagyon elszomorodtak" a szenvedés hallatán. Harmadszor
   útközben Jeruzsálem felé beszél Jézus ismét a reá váró szenvedésekről
   és feltámadásáról (vö. Mt 20,17-19), amelyet időben már egészen
   közelinek érez, s amely hallatán versengés tör ki az apostolok között,
   hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Az
   apostolok ekkor még kevésbé érzékenyek Jézus szenvedésére, nem értik
   szavait és nem foglalkoztatja őket a probléma. Az is meghúzódik a
   háttérben, hogy az apostolokra és a tanítványokra is erős hatást
   gyakorolt a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy
   király, egy uralkodó lesz. Mesterüktől, Jézustól azt várták, hogy
   uralkodóként majd megfelelő helyet biztosít nekik.
   Jézus nem csak elméletben ismeri a szenvedést, hanem a gyakorlatban is
   találkozik vele. Egyrészt akkor, amikor vándorútjai során hozzá viszik
   a betegeket a gyógyulás reményében, másrészt a keresztúton, amikor maga
   is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való
   találkozásaiból láthatjuk, hogy Jézus nem szüntet meg minden emberi
   nyomorúságot, de próbál vigasztalást nyújtani, igyekszik letörölni a
   könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést,
   amely szerint a betegség minden esetben valamilyen bűn következménye és
   Isten büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes
   elviselésével pedig azt mutatja meg a mi Urunk, hogy a szenvedéseknek
   is van értelme, hiszen halála a megváltásunkat szolgálta.
   Jézustól távol áll a nagyravágyás. Azt tanítja és arra ad példát saját
   életével, hogy legyünk alázatosak és törekedjünk mások szolgálatára. Ez
   a gondolkodásmód, ez a lelkület soha nem állt távol azoktól, akiket
   Isten kiválasztott valamilyen feladatra és ők igyekeztek e hivatáshoz
   hűek maradni.
   Érdemes felidéznünk a Szentírásból néhány olyan személy alakját, akik
   nem uralkodni vágyó királyok voltak, hanem egészen egyszerű emberek.
   Olyan emberek, akik nem kortársaik, hanem Isten szemében voltak nagyok,
   mert vállalták a kicsinység alázatát. Gondoljunk Jákob fiára, Józsefre,
   akit a saját testvérei adtak el rabszolgának. És gondoljunk Sámuel
   prófétára, aki már gyermekként az Úr szentélyében szolgált. És ott
   vannak a betlehemi pásztorok és az apostolokká lett halászok, mind-mind
   egyszerű emberek. Gondoljunk Máriára, akinek alázatosságára letekintett
   az Isten és Szent Józsefre, aki verítékes munkával szolgálta családját.
   Felidézhetjük a kánai menyegző házaspárját, akik olyan szegények
   voltak, hogy még elegendő boruk sem volt. És előttünk áll a kánaáni
   asszony, akivel Jákob kútjánál találkozik Jézus, és aki alázattal
   elismeri, hogy minden emberi kapcsolata tönkrement. Eszünkbe jut a
   beteg ember a Beteszda-fürdőben, akinek "nincs embere", aki
   szolgálatára lenne, valamint a naimi özvegyasszony, aki egyedül marad
   fiának halála után.
   A mi Istenünk a gyengén tanulók, az írni-olvasni nem tudók, a
   munkanélküliek, a hajléktalanok, a csalódottak és megcsaltak, az
   elkeseredettek és menekültek, a kisemberek és a kisgyermekek Istene.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel
   követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik
   nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások
   életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük
   az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled
   éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az
   Atya örök országába.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170903.mp3