[Napi e-vangelium] 2017-10-25

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Okt. 25., Sze, 00:02:01 CEST


   2017. október 25. - Szerda

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Gondoljátok meg: Ha
   tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni
   házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában,
   amikor nem is gondoljátok."
   Péter megkérdezte: "Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy
   mindenkinek?" Az Úr így válaszolt: "Ki a hű és okos sáfár, akit ura
   szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az
   élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben
   talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a
   szolga azt mondja magában: "Uram bizonyára késni fog", és elkezdi verni
   a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és
   megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja,
   és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és
   a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de
   nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki
   azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak
   kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és
   akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
   Lk 12,39-48
   Elmélkedés:
   Már gyermekkorunktól fogva hozzászoktunk ahhoz, hogy valaki számon kéri
   tőlünk kötelességünk teljesítését, és felelősségre von, ha valamit nem
   tettünk meg, illetve rosszul tettük. Szüleink és nevelőink bizonyára a
   jutalmazásról, a dicséretről sem feledkeztek meg, ha valamit időben,
   jól megtettünk. A gimnazisták és az egyetemisták jól tudják, hogy a
   számonkérés idejének közeledése milyen lelki terhet jelent, főként
   akkor, ha valamilyen mulasztás terheli a lelket. Mások nyugodt
   lelkiismerettel várják a megmérettetés napját saját felkészültségükben
   bízva.
   A végső időkben Isten is számon kéri tőlünk, hogy mit tettünk földi
   életünk során. Egyesek rettegnek ettől a naptól, mert mulasztásaik
   vannak, mások viszont mindig készen állnak a találkozásra. Az egyik
   embert inkább a felelősségre vonástól és büntetéstől való félelem
   kényszeríti kötelességei teljesítésére, a másikat az Isten iránti
   szeretet. Az utóbbi könnyebb.
   A szolgának is megvan a maga felelőssége. Hűségesen kell teljesítenie
   mindazt, amit ura rábíz, mert akire sokat bíztak, attól többet is
   kérnek számon. Isten azt a feladatot bízza ránk, hogy közreműködjünk
   szándékainak megvalósulásában a világban és az Egyházban. Isten
   szolgáiként a szenvedéseken és a próbatételeken keresztül juthatunk a
   mennyország dicsőségébe.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a
   városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a
   mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit.
   Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát
   mindegyikük számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne
   szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik
   ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már
   nem szeretnek téged.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171025.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról