[Napi e-vangelium] 2017-10-09

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Okt. 9., H, 00:02:01 CEST


   2017. október 9. - Hétfő

   Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye
   őt. "Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök
   életet?" Jézus így felelt: "Mit mond erről a törvény? Mit olvasol
   benne?" A törvénytudó így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes
   szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből,
   felebarátodat pedig, mint saját magadat." Jézus ezt mondta neki:
   "Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz." A törvénytudó igazolni
   akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: "De hát ki az én
   felebarátom?"
   Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből
   lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre
   verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az
   úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is
   meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
   útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá,
   olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette
   teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla.
   Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel:
   Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
   Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók
   kezébe került?" A törvénytudó így válaszolt: "Aki irgalmasságot
   cselekedett vele." Jézus így folytatta: "Menj, és te is hasonlóképpen
   cselekedjél!"
   Lk 10,25-37
   Elmélkedés:
   Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle
   ügyekben fordulnak Jézushoz, s e kérések mögött sokszor egy korábbi
   tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők
   fordulnak hozzá, akik bizonyára már látták őt gyógyítani, vagy
   hallottak arról, hogy képes meggyógyítani mindenféle testi bajt.
   Emellett többször fordulnak hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert
   korábban már láthattak ilyen cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára
   akarják tenni, mert tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat.
   A mai evangélium szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az
   örök élet felől. A kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében,
   hogy ez az ember tud valamit az örök életről, különben aligha fordulna
   hozzá. Igen, Jézus tud valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az
   utat számunkra, amelyen eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk
   jutni az üdvösségre nem érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet
   tanítása nála van. E tanítás lényege az irgalmasság. Jézus meg van
   arról győződve, hogy az az istenszeretet, amely nem jár együtt a
   felebaráti szeretettel, csak képmutatás. Az irgalmas szamaritánus
   története azt példázza, hogy egyetlen szenvedő, bajbajutott vagy
   szegény előtt sem szabad bezárnunk a szívünket, hanem szükségüket
   látván irgalmas szeretettel kell segítenünk rajtuk.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Légy kegyes gyermekeidhez, isteni Nevelőnk! Add, hogy parancsaid
   hűséges követői legyünk, a Te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire
   rajtunk áll, Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót
   ismerjünk meg. Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba!
   A kimondhatatlan bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó
   ítélet napjáig dicsérettel Neked hálát adni. Minden jóért, szépért,
   bölcsért, igazért Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.
   Alexandriai Szent Kelemen


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171009.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról