[Napi e-vangelium] 2017-11-24

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Nov. 24., P, 00:02:01 CET


   2017. november 24. - Péntek

   Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte
   onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: "Írva van: Az én házam az
   imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek." Ott tanított azután
   mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az
   életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert
   az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
   Lk 19,45-48
   Elmélkedés:
   Tanító útja végén Jézus immár megérkezik Jeruzsálembe. Első útja a
   templomba vezet. Miután kiűzi onnan a kereskedőket, minden nap a
   templomban tanít, az emberek pedig odaadó figyelemmel hallgatják.
   Mielőtt Jézus szavait odaadással tudnánk hallgatni, szükséges, hogy
   megtisztítsuk lelkünket, azaz eltávolítsunk belőle mindent, ami nem oda
   való. Ha tiszta a szívünk és a lelkünk, képesek vagyunk teljes
   odaadással figyelni Jézus tanítására. Ellenkező esetben nem képes
   megérinteni minket az Úr szava.
   Tanításának célja, hogy hirdesse az ország örömhírét. A fogadtatás
   egészen különböző. Bár a vezetők ellenséges füllel hallgatják és az
   életére törnek, a nép "odaadó figyelemmel" és elragadtatva hallgatja
   szavait. E lelkesedés titka az lehet, amit ő maga többször is egészen
   világosan elmond, hogy tudniillik nem a maga tanítását hirdeti az
   embereknek, hanem azt mondja el, amit a mennyei Atyától hallott, s amit
   az Atya rábízott. Az emberek megérzik, hogy e tanítás több mint emberi
   szó. Jézus által maga Isten szól az emberhez, hozzánk. Ne maradjon
   eredménytelen a szívünkhöz szóló igazság!
   Az egykori jeruzsálemi templomhoz hasonlóan minden templom az imádság
   háza, az Istennel való találkozás helye. Szent hely, ahol én is
   találkozhatok az állandóan jelen lévő Krisztussal.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s
   adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts
   engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket
   szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim
   és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a
   Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és
   istenszolgálatra! És taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára!
   Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171124.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról