[Napi e-vangelium] 2017-03-08

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Már. 8., Sze, 00:10:00 CET


   2017. március 8. – Szerda

   Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró  tömeg, de ő így szólt  hozzájuk:
   „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más  jelet,
   mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
   Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a  nemzedékkel
   együtt megjelenik  Dél királynője  is, és  helyeselni fogja  elítélésüket,
   hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
   itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
   ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
   mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki  van,
   mint Jónás.”
   Lk 11,29-32

   Elmélkedés:

   „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más  jelet,
   mint Jónás  próféta  jelét”  – szól  Jézus  kortársaihoz.  Szavai  valóban
   kemények, egyesek akár  sértőnek is  tekinthették annak  idején. Vajon  mi
   állhat  Jézus   határozott   szavainak  hátterében?   Mit   akart   elérni
   kijelentéseivel? Biztosan  nem a  sértés  állt szándékában  és nem  is  az
   ítélkezés, hanem fel akarta rázni hallgatóságát. Rá akarta őket ébreszteni
   arra, hogy  nem  Isten  útjain  járnak.  Az  ószövetségi  idők  prófétáira
   jellemző ez  a  fajta  beszédmód,  akik  szintén  nagyon  kemény  szavakat
   használtak, amikor  a népet  szembesíteni akarták  bűnös életmódjukkal.  A
   prófétáknál ehhez  gyakran párosul  a  fenyegetően közelgő  isteni  ítélet
   meghirdetése, amely viszont Jézus szavaiból hiányzik. Ő inkább azt helyezi
   előtérbe,   hogy   aki   felismeri   a   jeleket,   hallgat   az    isteni
   figyelmeztetésekre és megtér, az elnyeri az üdvösséget.
   Az Úr  kijelentésének  második része  ránk  is vonatkozik,  akik  időnként
   szeretnénk  megerősítő  jeleket  látni.   Isten  valóban  ad  jeleket   az
   embereknek,   amelyek    alkalmazkodnak    emberi    természetünkhöz    és
   felismerhetőek   számunkra.   Általuk    megismerjük   Isten    létezését,
   gondolatait, szándékait, személyesen velünk kapcsolatos akaratát. Ezek  az
   isteni jelek  üdvösségünket  szolgálják.  Napjaink  egyik  ilyen  jele  az
   irgalmas Jézus arca. Mit  mond nekem ez az  arc, amikor most, a  nagyböjti
   időben szemlélem?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Atyánk! Itt vagyok  szolgáltadra, a  Te gyermeked,  hogy rajtam  keresztül
   folytasd szereteted munkáját a világban  azáltal, hogy Jézust adod  nekem,
   rajtam keresztül  másoknak és  az egész  világnak. Imádkozzunk  egymásért,
   hogy Jézus szerethessen bennünk és  általunk azzal a szeretettel,  mellyel
   az Atya szereti Őt.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170308.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról