[Napi e-vangelium] 2017-06-30

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Jún. 30., P, 00:02:01 CEST


   2017. június 30. - Péntek

   Amikor Jézus befejezte a hegyi beszédet és lejött a hegyről, nagy
   sokaság követte. Ekkor odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és
   így kérlelte: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem." Jézus
   kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: "Akarom, tisztulj
   meg!" Erre a leprás azonnal megtisztult. Akkor Jézus így szólt hozzá:
   "Nézd, ne mondd el ezt senkinek se, hanem menj, mutasd meg magadat a
   papnak, és ajánld föl azt az áldozatot, amelyet Mózes rendelt,
   bizonyságul a gyógyulásról!"
   Mt 8,1-4
   Elmélkedés:
   Máté evangélista a hegyi beszédében részletesen leírta Jézus tanítását.
   Ezt követően új részt kezd művében: Jézus csodáinak ismertetését.
   Ahogyan az előzményekben az Úr tanítása döntési helyzetbe állította,
   állásfoglalásra késztette a hallgatóságot, ugyanúgy a csodák is ezt a
   hatást váltják ki azok szemlélőiből. Hatásukra egyesek eljutnak a
   hitre, míg mások továbbra is kételkednek Jézus isteni származásában és
   hatalmában.
   A csodás gyógyítások sorozatát a leprás esete kezdi meg, erről olvasunk
   a mai napon. A beteg Jézus segítségét kéri gyógyulása érdekében. A
   magyar fordítás könnyen félreérthető. A kérésnek ugyanis nem az a
   lényege, hogy a leprás beteg Jézus akaratától, pillanatnyi hangulatától
   teszi függővé a gyógyítást, azaz ha akarja, megtisztíthatja, de ha nem
   akarja, akkor nem fogja meggyógyítani. A gyógyulni vágyó inkább ezt
   mondja: te képes vagy arra, hogy megtisztíts. Te rendelkezel azzal az
   erővel, amivel meg tudsz gyógyítani. Neked olyan hatalmad van, amely
   felülmúlja az emberi gyengeséget és ez a hatalom képes megszüntetni a
   betegségeket. Csak az te akaratodon, szándékodon múlik, hogy
   megteszed-e ezt a kérésemre.
   A beteg tehát kifejezi hitét, hogy Jézusban olyan személyt lát, aki tud
   neki segíteni, mert isteni ereje van. Ezt a hitet jutalmazza meg Jézus
   azzal, hogy csodát tesz.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható
   szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának
   csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet
   zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő
   templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy
   Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen
   végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével
   együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170630.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról