[Napi e-vangelium] 2017-06-07

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Jún. 7., Sze, 00:10:01 CEST


   2017. június 7. - Szerda

   Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy
   nincs feltámadás. Megkérdezték őt: "Mester! Mózes megírta nekünk, hogy
   ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra
   feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon
   utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett
   magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az
   asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik
   is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem
   hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor - ha ugyan
   feltámadnak -, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a
   hétnek felesége volt!"
   Jézus azt felelte nekik: "Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az
   Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak,
   már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint
   az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem
   olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy
   miként szólt Mózeshez Isten: "Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és
   Jákob Istene?" Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát
   nagy tévedésben vagytok!"
   Mk 12,18-27
   Elmélkedés:
   Az adófizetéssel kapcsolatos vitát követően újabb kérdéssel állnak
   Jézus elé. A kérdezők ezúttal a szadduceusoknak nevezett vallási
   csoport tagjai, akik köztudottan elutasították a feltámadásról szóló
   tanítást. Saját nézetüket azzal próbálták igazolni, hogy a mózesi
   könyvekben nem szerepel a feltámadás. Az asszonyról és megözvegyülése
   után az őt sorra feleségül vevő hét testvérről szóló történet
   nyilvánvalóan kitalált, a valóságban aligha fordult elő ilyen. A kérdés
   tehát valójában nem az, hogy kinek lesz a felesége az asszony a
   túlvilágon, hanem az, hogy létezik-e egyáltalán a túlvilág, van-e
   feltámadás a halottak számára?
   Válaszában Jézus kétszer is megemlíti a kérdezők tévedését. Bár a
   szadduceusok büszkék arra, hogy jól ismerik az írásokat, valójában
   önkényesen értelmezik azokat és nem látják meg azok mögött Isten
   szándékait. Még nagyobb a bűnük abból a szempontból, hogy Isten
   végtelen hatalmát sem ismerik, hiszen Istennek mindenhez van hatalma,
   még a halottak feltámasztásához is. Ez utóbbi hatalom megmutatkozik
   Jézus feltámadásában, de ennek elfogadása az ember részéről a hit
   kérdése, miként az is, hogy Isten minden embert feltámaszt az új
   életre. Az élő Isten mindannyiunkat meghív az örök életre, a feltámadás
   az ő ajándéka számunkra. Éljünk a feltámadás reményében!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az
   isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot,
   amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged
   tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és
   gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya
   keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el
   ne szakadjak tőled.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170607.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról