[Napi e-vangelium] 2017-07-19
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Júl. 19., Sze, 00:02:01 CEST
2017. július 19. - Szerda
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged,
Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak
elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez
neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki
más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a
Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27
Elmélkedés:
Beszédének utolsó részében Jézus a mennyei Atyát magasztalja azért,
hogy isteni életének titkait feltárta az emberek előtt. Ezt a titkot
emberi gondolkodásunkkal nem volnánk képesek sohasem megérteni vagy
kikövetkeztetni. A kinyilatkoztatás azt jelenti, hogy Isten
bemutatkozik nekünk, feltárja előttünk életét, elmondja, hogy ki ő
valójában, megismerteti velünk önmagát. A világ és benne az ember
teremtése a kinyilatkoztatás része. Isten szeretetből és a szeretet
gyakorlására teremtette az embert. Szintén a kinyilatkoztatás része,
hogy Isten parancsokat, törvényeket ad az embernek, hogy az élet és az
igazság útján járjon. A parancsok arról tanúskodnak, hogy Isten
útmutatást ad nekünk, hogy ne térjünk le az üdvösség útjáról. Isten
nagy cselekedetei a történelem folyamán szintén arról tanúskodnak, hogy
mindig számíthatunk jóságára és gondviselésére.
Az isteni kinyilatkoztatás Jézus Krisztus személyében éri el a
tetőpontját, aki emberré lesz, hogy még közelebb kerüljön hozzánk, s
ezáltal megismerjük őt. Jézus az, aki a legtöbbet árul el Isten
titkából személyével, szavaival és cselekedeteivel. Küldetésének azt
tartja, hogy megismertesse velünk, emberekkel az igaz Istent. Azt
hirdeti, hogy Isten mindig szeret minket, megbocsát nekünk, mert az
örök üdvösségünket akarja. Ha meg akarom ismerni Istent, az ő
szeretetét és irgalmát, akkor mindenekelőtt Jézust kell megismernem.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk és Istenünk, azt kívánod, hogy kiegyensúlyozott, megérlelődött
emberek legyünk, akiknél a befejezés gondolatának békéje még alakítólag
hat ránk és az emberekkel való kapcsolatainkra. Segíts rajtunk, Urunk,
hogy az öregedés napjaiban is jól használjuk ki időnket, lehiggadva és
bölcsen cselekedjünk, nagyvonalúak és jóságosak maradjunk, és
bizakodással tekintsünk a túlvilágban való beteljesedésre. Ajándékozd
meg életünket az utolsó napig is tartalommal és vonzó értékekkel.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170719.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról