[Napi e-vangelium] 2017-07-06
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Júl. 6., Cs, 00:02:02 CEST
2017. július 6. - Csütörtök
Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő
városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon.
Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: "Bízzál fiam! Bocsánatot
nyernek bűneid!" Néhány írástudó erre azt gondolta magában: "Ez
káromkodik." Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette:
"Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom:
Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!?
Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök
megbocsátására!" A bénához fordulva folytatta: "Kelj föl, fogd ágyadat,
és menj haza!" Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem
fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat
adott az embereknek.
Mt 9,1-8
Elmélkedés:
A béna meggyógyításának történetébe Máté evangélista nagyon ügyesen
szövi bele a bűnbocsánatról szóló tanítást. A történetet tehát úgy
érdemes olvasnunk, hogy mindkét szálat, azaz a testi és a lelki
gyógyítást is figyelemmel kísérjük. Jézus számtalan csodát tett tanító
útja során, és sokféle betegségből meggyógyította az embereket. Isteni
hatalmáról és természetfeletti erejéről tanúskodnak ezek a gyógyulások.
A bűnbocsánat szentségében szintén Isten hatalmának, pontosabban
irgalmának köszönhetően részesülünk. Az irgalmas Isten ugyanis képes
eltörölni minden bűnünket, s új életet kezdhetünk vele. Igen, a
szentgyónásban arról van szó, hogy a természetfeletti világ, az isteni
kegyelem beavatkozik emberi életünkbe, hogy minket felemeljen. Ennek
szép példája a béna esete, aki teljesen magatehetetlen, csak barátai
segítségével kerülhet Jézus közelébe, de az isteni közbeavatkozásnak
köszönhetően meggyógyul, s ennek bizonyítéka, hogy a saját lábán
távozhat.
A csoda megtörténte után a meggyógyult béna hazamegy. Minden bűnbánat
és megtérés valójában hazamenetel, olyan, mint a tékozló fiúé, aki
szintén hazatért atyjához. A bűnbánatot hirdető Jézus ma hozzánk
fordul: Hol jársz? Felismered-e bénaságodat és beismered-e
bűnösségedet? Indulj el haza!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul
odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott
áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az
örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi
jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk
szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium
hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy
akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te
áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész
életünket Istennek.
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Szent Márton evangelizációs ház felszentelése
Június 10-én nagy várakozással és örömmel eltelve átadásra került a
Szent Márton evangelizációs ház, amelyet Császár István, a Szombathelyi
Egyházmegye kormányzója szentelt fel. Az ünnepségen mintegy 300-an
vettünk részt, akik közül sokan messziről érkeztek, hogy osztozzanak
örömünkben. A felszentelést követően a gyerekek és a zalalövői ifjúsági
kórusunk rövid műsort adott elő, Papp Lajos professzor pedig érdekes
előadást tartott a zarándoklatokról.
Azt gondolom, hogy a jó Isten szándéka volt, hogy ezen a napon az
evangélium éppen arról az öregasszonyról szóljon, aki Jézus szeme
láttára két fillért dobott a perselybe, vagyis minden vagyonát. Hálát
adok a jó Istennek, hogy elültette a Szent Márton ház építésének tervét
gondolataimban, és megsegített minket az építkezés teljes szakaszában.
A mi Urunk áldását kérem minden e-vangélium olvasóra - az adományokért,
a sok-sok támogatásért, a fáradhatatlanul elmondott imákért, és azt is
köszönöm, hogy időnként egy-egy utazást is vállalnak a találkozásra.
Szolgálja a Szent Márton evangelizációs ház Urunk örömét és dicsőségét,
valamint hívő közösségünk építését és annak Istenhez való közelebb
kerülését!
Az eseményről hírt adott a Zalai Hírlap és a Magyar Kurir is.
A szentmartonhaz.hu oldalon további képeket tettünk közzé a házról és a
szentmiséről.
Első evangelizációs tábor a Szent Márton házban
Ezen a héten tarjuk az új házban az első evangelizációs tábort, most
még csak a plébániánk 24 hittanosának. A gyerekek nagy lelkesedéssel
érkeztek, voltak, akik más táborokat mondtak le, csak hogy részt
vehessenek az evangelizációs táborban. A foglalkozásokat jórészt mi
magunk bonyolítjuk le, ugyanakkor elhívtuk Wächterné Lakatos Ágnest is,
az Élő Evangélium foglalkoztató füzetek szerzőjét, aki mozgalmas és
kreatív foglalkozásával, ügyesen kidolgozott játékaival és kellékeivel
valódi hitélményt adott a gyerekeknek.
Első táborunkról, illetve a múlt héten elkészült minikonyhákról készült
fényképeket a szentmartonhaz.hu honlapon tekinthetitek meg.
Grafikust keresünk
Gyerekeknek szóló kiadványaink készítéséhez grafikust keresünk. Aki
szívesen csatlakozna az Evangélium365 csapatához, kérem, küldje el
rövid bemutatkozóját, illetve referenciaként néhány korábbi munkáját,
amely vallásos témában készült. A jelentkezéseket az
evangelium365 at gmail.com e-mail címre várjuk.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. július 6.
Evangelizációs programjaink támogatására adományt az alábbi módokon
lehet küldeni. Akik névtelenül szeretnének adakozni, kérem, jelezzék
ezt, például az utalás közlemény rovatában.
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas Az Adománynál válasszuk célként:
Evangélium365
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002
6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk egyszerűen igényelhető a www.szentmartonhaz.hu
honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az Evangélium365 támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium365
+1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég
könyvelése számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a
zalalovo at gmail.com címen jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170706.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról