[Napi e-vangelium] 2017-12-31

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Dec. 31., V, 00:02:02 CET


   2017. december 31. - Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József

   Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai,
   szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint
   az Úr törvénye előírja: "Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona."
   Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, "egy pár
   gerlét vagy két galambfiókát" tisztulási áldozatul bemutatnia.
   És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és
   istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott
   benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig,
   amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy
   menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a
   törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette
   őt, és így magasztalta Istent: "Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
   szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat,
   melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen:
   kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek."
   Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
   Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához:
   "Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
   ellentmondás jele lesz ő - még a te lelkedet is tőr járja át -, hogy
   napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!"
   Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt
   már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd
   özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot
   soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az
   órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről
   mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye
   szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai
   Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt
   bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
   Lk 2,22-40
   Elmélkedés:
   Mit várunk a családtól?
   Az államtól elvárjuk, hogy biztosítsa minden állampolgára számára a
   jólétet és az ország biztonságát. Az ország választott vezetőitől
   elvárjuk, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek érvényre juttatják
   az igazságosságot, biztosítják az egyenlőséget és védik mindenki
   szabadságát. Az orvostól elvárjuk, hogy legjobb tudása szerint
   gyógyítsa a betegeket. A tanártól elvárjuk, hogy használható tudást
   adjon a következő nemzedéknek. A munkástól elvárjuk a becsületes
   munkát. Az Egyháztól és szolgálattevőitől elvárjuk, hogy Istent tegyék
   jelenvalóvá életünkben. A családtól elvárjuk, hogy ... Tényleg, mit is
   várunk a családtól?
   Ne adjunk felületes és elhamarkodott választ erre a kérdésre! Ma, a
   Szent család, Jézus, Mária és József ünnepén gondolkozzunk el egy
   kicsit a család hivatásáról és feladatáról! Mit várunk a családtól? És
   most ne a családtagok, a szülők és a gyermekek feladatára gondoljunk,
   hanem a család sajátos küldetésére! Amikor most a teljesség igénye
   nélkül megpróbáljuk összegyűjteni a családdal szembeni elvárásainkat,
   akkor nem tekinthetünk el attól, hogy Istennek mi a terve a családdal,
   a család intézményével és a családi közösséggel, a férfi és a nő
   szeretetkapcsolatával. Valójában sokkal helyesebb volna azt a kérdést
   feltennünk, hogy Istennek milyen elvárása van a családoktól, mi volt az
   ő eredeti terve, szándéka a családdal, milyen küldetést adott a
   családnak?
   Elsőként a házastársak egységét, szeretetben kibontakozó közösségét
   kell megemlítenünk. A házasságban a férfi és a nő közösségre lép
   egymással, közösséget teremtenek, amelynek alapja a szeretet, és amely
   az egész életre szól. Értelmetlen volna bármiféle kapcsolat a férfi és
   a nő között, ha abban nem a szeretet mindennapi megélése volna a cél.
   Mégpedig a minőségi szereteté, amely nem elégszik meg a szeretet
   érzésének hangoztatásával, hanem konkrét tettekben mutatkozik meg a
   házastársak részéről. Ebből a kölcsönös szeretetből fakad a házastársak
   egysége és hűsége.
   Második elvárásként, isteni szándékként az élet szolgálatát, az élet
   továbbadását kell megneveznünk. A teremtő Isten, az embert férfinak és
   nőnek megalkotó Isten arra hívja teremtményeit, hogy legyenek
   munkatársai az életadásban. A férfi és a nő, egymás házastársaiként
   szabadon és tudatosan vállaljanak szerepet az élet továbbadásában. Az
   emberi szabadságnak és a tudatosságnak itt különösen nagy szerepe van,
   amely egyúttal az ember felelősségét is jelenti. A házastársi szeretet
   és szerelem gyümölcse a gyermekek világrahozatala és felnevelése a
   család szeretetteljes légkörében. A férfi és a nő egymás iránti
   szeretete így nyílik ki gyermekeik felé.
   Harmadikként azt érdemes megfogalmaznunk, hogy a családok nem élhetnek
   egymástól elszigetelten, egymástól függetlenül, hanem nagyobb
   közösséggé, társadalommá kell formálódniuk. Ez nem csak egy bizonyos
   területen, például egy ország területén belül való egyszerű együttélést
   jelent, hanem a családok együttműködését, közös értékek képviseletét és
   közös célok megvalósítását. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy
   a családok együtt küzdjenek a családokat támogató döntésekért és a
   családok szabad vallásgyakorlásáért.
   A szabad vallásgyakorlat említésével, a hit megélésével már meg is
   érkeztünk a negyedik elváráshoz. A keresztény családnak az is feladata,
   hogy miközben előmozdítja a társadalom céljait, az Egyházat is építse,
   Isten országát is megvalósítsa. Ez a pont tulajdonképpen összefoglalja
   mindazt, amit az előző három tartalmaz, azaz a családnak fel kell
   fedeznie, hogy mi az Istentől kapott küldetése és azt meg kell
   valósítania. Legyen minden család a hit megélésének és továbbadásának
   helye!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Mennyei Atyánk, te úgy rendelted, hogy egyszülött Fiad egy szegényes
   istállóban jöjjön e világra, egy üres istálló legyen a Szent Család
   menedéke. Tudom és érzem, hogy helyet kérsz számukra az én szívemben,
   az én életemben is. Talán még van egy parányi hely a lelkemben, amit
   fel tudok ajánlani, amit nem foglalnak le evilági gondjaim, talán még
   akad egy üres lap életem naplójában, ahova beírhatod nevedet és
   igazságodat. Jézus, Mária és József, foglaljatok lakást a szívemben és
   vezessetek a mennyei Atyához!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171231.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról