[Napi e-vangelium] 2017-12-19

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Dec. 19., K, 00:02:01 CET


   2017. december 19. - Kedd

   Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki
   Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és
   Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és
   feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem
   született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten
   éltesebb korúak voltak.
   Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot
   teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat
   szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a
   tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a
   templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent
   Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem
   szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: "Ne félj, Zakariás!
   Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és
   Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek
   majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem
   iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül
   sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével
   fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az
   engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt
   készségessé tegye a népet."
   Zakariás erre megkérdezte az angyalt: "Miből tudhatom meg mindezt?
   Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú." Az angyal így
   válaszolt: "Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért
   küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De
   mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején,
   megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig." A nép várta
   Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor
   pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a
   templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
   Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége,
   Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. "Így tett
   velem az Úr - mondta -, arra méltatott e napokban, hogy elvegye
   szégyenemet az emberek előtt."
   Lk 1,5-25
   Elmélkedés:
   Keresztelő Szent János születésének hírüladását olvassuk az
   evangéliumban. Lukács evangélista tényszerűen mutatja be Zakariást,
   származását és szolgálatteljesítését a jeruzsálemi templomban. Egy
   alkalommal áldozatbemutatás közben megjelent neki Isten angyala, hogy
   közölje vele azt a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás nem
   álmában kap üzenetet, mint József, hanem ébrenléti állapotban. Míg
   József feltétel nélkül hitt az angyali küldöttnek, Zakariás elkezd
   kételkedni. Az ő szempontjából érthető ez a kételkedés, hiszen mind ő,
   mind pedig felesége, Erzsébet idősek voltak már, nem született
   gyermekük, és életkoruk miatt erre már nem volt esély. Ha viszont más
   szempontból nézzük, akkor furcsának tartjuk kételkedését. A papi
   rendhez tartozó személy ő, aki jól tudja, hogy a régmúlt időkben is
   előfordult az, hogy Isten az ő angyala által közölte üzenetét a
   kiválasztott személlyel. Azt is tudhatta, hogy Isten olyan helyzetekben
   is képes segíteni, amikor már az ember feladja, tehetetlen. Zakariás
   büntetése az lesz, hogy megnémul, csak a hallottak beteljesedésekor,
   gyermekének, Keresztelő Jánosnak a születésekor tud majd újra
   megszólalni.
   Az emberi hitetlenség nem állhat Isten üdvözítő tervének útjába. Egy
   házaspár pillanatnyi gyermektelensége nem állhat az isteni szándék
   útjába, mert Isten bármikor képes csodát tenni.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba
   zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is
   megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet,
   készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy
   félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e
   világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is
   megszólítasz minket: Ne féljetek!
   ________________________________
   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Szívem első gondolata 2018. című
   könyvemet, amely a jövő évi evangéliumi elmélkedéseket tartalmazza. Az
   elmélkedések újak, tehát nem a korábbiak ismétlődnek. 6 évvel ezelőtt,
   a Hit évében indítottam el ezt a sorozatot, azóta minden évben
   megjelenik új tartalommal.
   A könyv címe ne tévesszen meg senkit, ez nem egy gyermekimakönyv! A
   gyermekkorunkban tanult reggeli ima kezdősorát azért választottam
   címként, mert érdemes minden napunkat Isten üzenetének olvasásával
   indítani.
   Ajándékozzatok örömhírt, evangéliumot családtagjaitoknak,
   ismerőseiteknek karácsonyra!
   520 oldal. Ára: 1800 Ft/db. Információ és rendelés az Evangélium365
   webáruházban a linkre kattintva.
   www.evangelium365.hu/webshop
   István atya - Horváth István Sándor
   2017. december 19.
   Aki nehezen boldogul a webáruházzal, e-mailben is rendelhet, de előtte,
   kérem, tájékozódjon a szállítási díjakról a webáruházban! E-mailes
   rendelés esetén küldje el az evangelium365 at gmail.com címemre a
   következő adatokat:
   Megrendelő neve:
   Szívem első gondolata 2018. darabszám:
   Postacím irányítószámmal:
   Mobiltelefonszám:
   (A mobiltelefonszám a csomagfutár számára kell, hogy a sikeres
   kézbesítés érdekében szükség esetén felvehesse a kapcsolatot a
   címzettel.)


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171219.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról