[Napi e-vangelium] 2017-08-23

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Aug. 23., Sze, 00:02:01 CEST


   2017. augusztus 23. - Szerda

   Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A
   mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy
   szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a
   munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint
   kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt
   mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd
   nektek." Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra
   kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül
   is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: "Miért álldogáltok
   itt egész nap tétlenül?" Azok ezt válaszolták: "Mert senki sem fogadott
   fel minket." Erre azt mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe!"
   Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: "Hívd össze a
   munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!"
   Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és
   egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik
   többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor
   átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: "Ezek az utolsók csak egy
   órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap
   terhét és hevét viseltük!" Ő azonban ezt felelte az egyiküknek:
   "Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél
   meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit
   szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit
   akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az
   utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
   Mt 20,1-16a
   Elmélkedés:
   Az isteni igazságosság szoros kapcsolatban van az ő jóságával,
   szeretetével és irgalmával. Ha emberi szempontból igazságtalannak
   látjuk a történteket, annak az lehet az oka, hogy egymástól
   függetlennek tartjuk e fogalmakat. Bűnre hajló természetünk miatt a
   kicsinyesség jellemez minket és bizony az irigység is könnyen eltölt,
   ha a másik ember valami jóban részesül. Istenre viszont inkább a
   nagylelkűség a jellemző, hiszen mindenkit jutalmazni szeretne.
   A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben tehát az emberi kicsinyesség és
   irigység áll szemben az Isten nagylelkűségével. A reggeltől dolgozó
   munkások, akik a napi munka után megkapták jogos fizetségüket, rossz
   szemmel és irigykedve nézik azokat, akik rövidebb ideig végzett
   munkáért ugyanannyi bért kaptak, mint ők. Felháborodásuk és Isten
   elleni lázadásuk csak önzésükből kiindulva tűnik jogosnak. De ha az egy
   dénárt az üdvösség jelképének tekintjük, akkor rájövünk, hogy az örök
   élet Isten nagylelkű ajándéka. Ez az egy dénár az ember jutalma a földi
   életében végzett cselekedeteiért, Istennek tett szolgálatáért. Mindenki
   ezt nyerheti el Isten jóságának köszönhetően. Se többet, se kevesebbet.
   Többet senki nem kaphat, de kevesebbet sem akar adni Isten senkinek. De
   az önző és irigy ember eljátszhatja üdvösségét.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél Atyádhoz a
   mennybe. Tőle jöttél s most hozzá térsz vissza. A mennybemenetel
   számodra megdicsőülést jelent. Te minden embert a mennybe hívsz és
   megmutatod nekünk az üdvösségre vezető utat. Segíts, hogy szüntelenül
   vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy
   halálunk és feltámadásunk után elnyerjük. Mutass nekünk utat a menny
   felé! Vezess minket az örök életre!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170823.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról