[Evangelium] 2016-09-30
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 30., P, 01:00:00 CEST
2016. szeptember 30. – Péntek
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain!
Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna
azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban
tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa
lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel?
Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket
hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig
engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16
Elmélkedés:
A korábbi napokban többször volt szó arról, hogy Jézus Isten üzenetét
hozta el a világba. Nem elégszik meg azzal, hogy követői, tanítványai
hallgassák szavát, hanem azt kéri, hogy valósítsuk meg azt életünkben. A
mai evangélium továbbviszi az Úr kérését. Jézus gondoskodni akar arról,
hogy tanítása, amelyben minden ember felfedezheti az üdvösségre vezető
igazságot, minden kor embere számára megismerhető legyen. Tudja, hogy nem
maradhat örökké ebben a világban, vissza fog térni a mennybe, ezért
apostolait bízza meg azzal, hogy tanításának hirdetői legyenek. Az
apostolok elfogadják ezt a feladatot, s ennek köszönhetően az Egyház az
idők végezetéig hirdeti a krisztusi tanítást.
Mind a küldöttek, mind a leendő hallgatók számára lényeges a kijelentés,
amit Jézus azoknak mond, akiket megbíz az igehirdetéssel: „Aki titeket
hallgat, engem hallgat.” A küldött nem a maga igazát hirdeti, hanem csak
azt, amit az Úrtól kapott. Az emberek pedig nem egy ember gondolatait
hallják, hallgatják, hanem Krisztus tanítását. E hirdetés és hallgatás
révén terjed a hit. Krisztus szavának hallgatása nélkül, az igehirdetők
szolgálata nélkül nem terjedhetne a hit, nem növekedhetne Isten országa.
Isten minden korban szól az emberekhez, napjainkban is szól hozzánk, hogy
igazsága vezesse életünket.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem
tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni
Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki
tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata
legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.
Chantal Szent Franciska
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160930.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról