[Evangelium] 2016-05-17

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 17., K, 01:00:00 CEST


   2016. május 17. – Kedd

   Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem
   akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
   mondta nekik: „Az Emberfiát  az emberek kezére  adják, megölik, de  miután
   megölték, harmadnapra feltámad.”  Ők nem  értették ezeket  a szavakat,  de
   féltek megkérdezni Jézust.
   Ezután Kafarnaumba  értek. Amikor  már  otthon voltak,  Jézus  megkérdezte
   tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert
   az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
   Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt,  és így szólt: „Ha valaki  első
   akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a  szolgája.”
   Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához  ölelte,
   és ezt mondta  nekik: „Aki  befogad egy  ilyen gyermeket  az én  nevemben,
   engem fogad be. Aki  pedig engem befogad, nem  engem fogad be, hanem  azt,
   aki küldött engem.”
   Mk 9,30-37

   Elmélkedés:

   A mai  evangélium első  felében arról  olvasunk, hogy  Jézus  megjövendöli
   tanítványainak szenvedését, halálát és feltámadását.  Útja során ez már  a
   második alkalom,  hogy  erről  beszél  nekik, de  ők  nem  értik  szavait,
   különösen azt nem érthették, hogy  mit jelent a halálból való  feltámadás.
   Tegnap a tanítványok „hitetlensége,” ma  pedig az ő „értetlenségük”  jelzi
   azt, hogy  bizony ők  is csak  lassan haladtak  előre a  hit útján,  Jézus
   megismerésének útján.
   Ezt igazolja a történet második része is, amely a tanítványok egymás közti
   versengését írja le.  Látszik, hogy sem  Mesterük küldetésével, sem  saját
   helyzetükkel és szerepükkel nincsenek tisztában. Jézus is jól tudja,  hogy
   még  sok  mindenre  kell   megtanítania  őket.  Érdemes  odafigyelnünk   a
   részletekre. Például arra,  hogy Jézus „leült,”  azaz hangsúlyt ad  annak,
   hogy most  valami lényegeset  akar mondani  nekik. Aztán  „magához  hívta”
   őket,  amivel   egyértelműen  jelzi,   hogy  mondandójának   meghallgatása
   mindannyiuk számára  kötelező. Mert  az ő  tanítványa csak  az lehet,  aki
   hallgat rá és megteszi azt, amit  ő kér. Tanításával Jézus nem  egyszerűen
   csak megszünteti a tanítványok közti  vitát, hanem figyelmükbe ajánlja  az
   alázatosságot és a szolgálatot.
   A  versengés  szelleme  helyett  nekem  is  szükségem  van  arra,  hogy  a
   szolgálatkészségben növekedjek.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus!  Nap  mint  nap  szomjazom  igazságodra,  készséges
   szívvel hallgatlak téged, aki  utat mutatsz. Tanulékony lélekkel  figyelek
   rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd
   át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160517.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Idén  14.   alkalommal  rendezi   meg  az   Emmánuel  Közösség   a   nyári
   lelkigyakorlatos táborát,  ami minden  korosztály  számára lelki  /  testi
   feltöltődést kínál. Az  idei táborunk  mottója: „Bátorság!  Én vagyok,  ne
   féljetek!” (Mt 14,27b)

   A táborban szervezett gyermekprogramok is lesznek minden életkor  számára,
   ami a Szülők számára is lehetővé teszi a programokon való részvételt.

   http://emmanuel.hu/pdf_taar/szorolap.pdf
   http://emmanuel.hu/csaladok.html


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról