[Evangelium] 2016-03-31
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Már. 31., Cs, 01:00:01 CEST
2016. március 31. – Csütörtök
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton
történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg
ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték,
hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és
miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én
vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja,
de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt
hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat.
Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket
mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak,
amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.”
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így
folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap
fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell
hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48
Elmélkedés:
A mai evangéliumi jelenetben jól megfigyelhetők a feltámadt Krisztussal
való találkozások sajátosságai, elemei. Az apostolokat kezdeti félelmük és
bizonytalanságuk megakadályozza abban, hogy rögtön felismerjék a
Feltámadottat. János evangélista félelemről beszél. Jézus halálát követően
attól félnek, hogy azok, akik Jézus halálát okozták, nem elégednek meg az
eredménnyel, hanem tanítványai ellen fordulnak. Félnek, hogy felkutatják
őket és hasonló sorsra jutnak, mint Mesterük, ezért bezárkóznak és nem
mennek az emberek közé. Félelmüket fokozza a megjelenés módja, Jézus úgy
jelenik meg közöttük, hogy az ajtó zárva van, ahogyan ezt több leírás is
említi.
Annak érdekében, hogy félelmüket eloszlassa, Jézus igazolja magát.
Megnézhetik a sebhelyeket a kezén és a lábán, amelyeket a
keresztrefeszítéskor szerzett, s amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy
valóban ő az. Különleges jelként a szemük láttára eszik, amit mi kissé
furcsának tartunk annak ismeretében, hogy a feltámadt, megdicsőült test
egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi, emberi test, tehát
nincs szüksége táplálékra. Jézus ezzel akarja bizonyítani, hogy nem egy
szellem jelent meg nekik.
A jelenet záró elemeként az apostolok küldetést kapnak: „Ti tanúi vagytok
ezeknek.” A tanúságtétel Jézus egész életére vonatkozik, beleértve
tanítását, cselekedeteit, szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr
engem is arra hív, hogy az ő tanúja legyek.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Köszönjük, Urunk, hogy meghívtál bennünket lakomádra. Köszönjük
ajándékodat, hogy kiválasztottál bennünket, bár tudatában vagyunk
méltatlanságunknak. Meghívottaid között talán sokkal méltóbbak is vannak
nálunk, mégis elfogadjuk meghívásodat. Köszönjük, hogy mindig megtisztítod
ruhánkat, – ha mi kérjük – hogy méltóak legyünk a találkozásra veled.
Küldd el Szentlelkedet, hogy felismerjük ennek ajándékát, és ne
félelemmel, hanem örömmel öltöztessük ünnepi díszbe lelkünket, szívünket,
mielőtt megvendégelsz bennünket, hogy veled örvendezhessünk mindörökké a
te országodban!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160331.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról