[Evangelium] 2016-06-05

[Evangelium mindennap]

   2016. június 5. – Évközi 10. vasárnap

   Abban az időben: Jézus  elment Naim városába.  Vele mentek tanítványai  és
   nyomukban nagy népsokaság. Amikor  a város kapujához közeledett,  halottat
   hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték  a
   városból. Amikor az  Úr meglátta,  megesett rajta  a szíve,  és így  szólt
   hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre
   a halottvivők  megálltak. Ő  pedig így  szólt: „Ifjú,  mondom neked,  kelj
   föl!” A  halott  felült,  és  beszélni  kezdett.  Ekkor  Jézus  átadta  őt
   anyjának.
   Lk 7,11-17

   Elmélkedés:

   Csak egy érintés
   Egy árverésen történt  a következő eset.  Az értékesítendő tárgyak  között
   egy hegedűre került a sor. A lehetséges vásárlók nem sok fantáziát  láttak
   a  kopott   hangszerben.  Lassan   ment  a   licitálás,  egészen   kicsiny
   összegekkel, valaki halkan meg is jegyezte, hogy inkább ki kellene dobni a
   szemétbe ezt a  hegedűt, ő  bizony egy fillért  sem adna  érte. Ekkor  egy
   idősebb férfi lassan előresétált a  székek között, kezébe vette a  hegedűt
   és a vonót és játszani kezdett. A hamis hangok még jobban elriasztották az
   embereket a vásárlástól,  de a férfi  nem jött zavarba,  sorra hangolta  a
   húrokat,  és   lassacskán  egyre   kellemesebb  hangokat   csalt  elő   az
   értéktelennek tűnő hangszerből. A  licitálók kedve megjött, egyre  nagyobb
   összegeket ajánlottak fel a hegedűért. Mindenki tátott szájjal hallgatta a
   csodálatos dallamokat, mígnem egészen magas összegért kelt el a  hangszer.
   Mitől lett ilyen értékes hirtelen ez a hegedű? A válasz egyszerű: a művész
   érintésétől. Attól, hogy valaki szakszerűen, mesterien szólaltatta meg.
   Egyetlen érintés váratlan dolgokat eredményezhet. Egyetlen érintés  csodát
   hozhat. Erre  példa  az  evangéliumi elbeszélés.  Útja  során  Jézus  Naim
   városához  érkezik,   ahol   egy   temetési   menettel   találkozik.   Egy
   özvegyasszony kíséri  a  temetőbe egyetlen  fiát.  Gyászában,  fájdalmában
   sokan osztoznak  a  város  lakói  közül, de  együttérzésük  nem  segít  az
   özvegyen. Férjét  már  korábban  elvesztette, ezért  csak  egyetlen  fiára
   számíthatott volna idősebb  korában, de  most őt  is el  kell temetnie.  A
   természet rendje felborult, az életerős  ifjú, aki támasza lehetett  volna
   édesanyjának, a koporsóban fekszik, a gyenge édesanya pedig él, de  milyen
   életre  számíthat  egyedül?  Fájdalmában  tulajdonképpen  egyedül  maradt.
   Életet  adott  fiának,  s  most  ez  az  élet  számára  érthetetlen  módon
   megszakadt. Az asszonynak a  fia volt az élete  értelme, de most már  neki
   sincs miért élnie.  Az emberek talán  azért kísérik el,  mert ismerik  őt,
   ismerik múltját, családja  történetét, de aligha  ismerik jövőjét, ha  van
   egyáltalán jövője az ő gondolataik  szerint. Jézus most látja először  ezt
   az özvegyet, de olyan  tekintettel néz rá, mintha  nem csak eddigi  életét
   ismerné, hanem jövőjét is előre  látná. Ismeri az özvegyek sorsát,  sejti,
   milyen jövő vár  rá fiának  elvesztése után. Az  események menetébe  Jézus
   érintése hoz  változást.  Megállítja  a  menetet,  megérinti  a  koporsót,
   feltámasztja az  ifjút  és  visszaadja  őt  édesanyjának.  Jézus  érintése
   fordulatot hoz. Ő képes más irányba  terelni a jövőt, új irányba  állítani
   egy  ember  sorsát.  Jézus  érintése  megváltoztatja  azt,  amit  mindenki
   megváltoztathatatlannak gondol. Mindenki beletörődik abba, hogy ennek  így
   kellett történnie, a fiúnak meg kellett  halnia és az anyának túl  kellett
   élnie fiát, de Jézus nem fogadja el ezt, hanem megváltoztatja és a  gyászt
   örömre fordítja.
   Érdekes, hogy erről az örömről Lukács evangélista nem tesz említést. Pedig
   biztosak lehetünk abban,  hogy az özvegy  és vele a  többi ember  mennyire
   örvendezett  e  csoda  láttán.  A  jelenlévők  reakciójaként   szűkszavúan
   beszámol a félelemről,  és arról,  hogy Istent dicsőítették  az emberek  e
   rendkívüli eset  láttán. Mi  kíváncsiak lennénk  arra, hogy  mi történt  a
   feltámasztás után,  de  az evangélista  tapintatosan  hallgat erről.  S  e
   hallgatás talán annak  jelképe, hogy nem  tudjuk, mi lesz,  mi vár ránk  a
   feltámadást követően.  Tudásunk csak  arról van,  hogy életünk  végén  meg
   fogunk halni. S  hitünk szerint  ezt követően Isten  feltámaszt minket  az
   örök életre. Isten számára ez „csak” egy érintés, a mi számunkra  végtelen
   öröm.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Te  vagy az élet  és a halál  Ura! Életünk és  örök
   életünk a te  kezedben van.  Minden reményünket beléd  helyezzük, mert  te
   képes vagy arra, hogy új életet adj nekünk a feltámadás által.  Szeretnénk
   örökké élni,  szeretnénk eljutni  az örök  boldogságra, szeretnénk  együtt
   lenni Istennel  az örökkévalóságban.  Urunk,  hisszük, hogy  halálod  után
   harmadnapon feltámadtál. Vezess minket a mennyországba! Érints meg minket,
   hogy új életre támadjunk!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160605.mp3