[Evangelium] 2016-01-24

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Jan. 24., V, 01:00:02 CET


   2016. január 24. – Évközi 3. vasárnap

   Már sokan  vállalkoztak arra,  hogy a  körünkben lejátszódott  eseményeket
   leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és
   szolgái voltak az isteni  igének. Most jónak láttam  én is, hogy  elejétől
   kezdve mindennek pontosan  utánajárjak, és sorban  leírjak neked  mindent,
   tiszteletre méltó  Teofil, hogy  meggyőződjél róla,  mennyire  megbízhatók
   azok a tanítások, amelyekre oktattak.
   Abban az  időben:  Jézus  a  Lélek  erejével  visszatért  Galileába.  Híre
   elterjedt az  egész  környéken.  Tanított  a  zsinagógákban,  és  mindenki
   elismeréssel beszélt róla.
   Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement  szombaton
   a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda
   neki. Szétbontotta a  tekercset, és éppen  arra a helyre  talált, ahol  ez
   volt írva:  „Az Úr  Lelke van  rajtam. Fölkent  engem és  elküldött,  hogy
   örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást,  a
   vakoknak a látást,  hogy szabaddá tegyem  az elnyomottakat, és  hirdessem:
   elérkezett az Úr esztendeje.”
   Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden
   szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az  Írás,
   amelyet az imént hallottatok.”
   Lk 1,1-4; 4,14-21

   Elmélkedés:

   Jézus programbeszéde
   Jézus názáreti fellépését, az Úr tanítását a zsinagógában és  elutasítását
   a  názáretiek  részéről  Máté,  Márk  és  Lukács  evangéliumában  egyaránt
   megtaláljuk. A mai vasárnapon a Lukács szerinti változat első részét, azaz
   a felolvasást  és  a tanítást  olvassuk.  Az esemény  folytatása,  azaz  a
   názáretiek  felháborodása  és   elutasítása  a   következő  vasárnap   fog
   szerepelni az evangéliumban.
   Máté és Márk írásában a názáreti fellépés Jézus nyilvános működésének  egy
   későbbi  időszakában  történik.  Miután   sikeresen  tanított  például   a
   kafarnaumi  zsinagógában  és  Galilea  vidékén  számos  csodát  tett  már,
   visszatér Jézus Názáretbe,  ahol ifjúkorát töltötte.  Ezzel szemben  Szent
   Lukács megfordítja  a  sorrendet  és a  názáreti  esetet  Jézus  nyilvános
   működése első eseményeként jelöli meg, itt kezdi meg munkásságát. Mi áll a
   különbség hátterében?
   Tudnunk kell, hogy az evangélisták nem útinaplót írnak, amelyben  pontosan
   beszámolnak  arról,   hogy   napról   napra   mi   történt   Jézussal   és
   tanítványaival. Írásaik nem  jegyzőkönyvek, amelyek  a helyek,  időpontok,
   szereplők és  cselekmények  dokumentálására  szolgálnak.  Az  evangéliumok
   keletkezését néhány évtized választja el a Jézus-eseménytől. Ez idő  alatt
   az apostoli igehirdetés őrizte  mindazt, amit az Úr  tett és tanított.  Az
   idővel megtisztult, kikristályosodott és a Szentlélek által  megvilágított
   igazságokat jegyezték  le  az  evangélisták,  s  leírásaik  mögött  minden
   esetben a mondanivalót, az üzenetet érdemes keresnünk.
   Lukács evangélista azért helyezi előbbre a názáreti fellépést, mert  Jézus
   nyilvános működését egy Názáretből Jeruzsálembe  vezető útként írja le,  s
   az ő gondolatmenetébe jobban illik ez a sorrend. Művében ő azt szándékozik
   bemutatni, hogy a kezdeti  elfogadás és lelkesedés  hogyan változik meg  a
   három év  során,  s miként  vezetnek  az események  Jézus  elutasításához,
   elítéléséhez  és  keresztre  feszítéséhez.  A  názáreti  fellépés  sűrítve
   tartalmazza mindezt,  hiszen kezdetben  egyetértőek a  názáretiek, s  csak
   később válnak elutasítóvá.  Ennek igazságát alátámasztja  az a tény,  hogy
   Lukács úgy fogalmazza meg a  Názáretben történtek végét, hogy  előrevetíti
   Jézus sorsát.  Amikor azt  olvassuk, hogy  erőszakkal kivezetik  Jézust  a
   városon kívülre, hogy szakadékba taszítván megöljék őt, rögtön magunk  elé
   képzeljük, hogy keresztjének hordozására kényszerítik az Urat, kivezetik a
   városon kívülre, a Golgota hegyére, hogy ott keresztre feszítsék.
   Jézus rövid názáreti  beszéde tulajdonképpen  egy programbeszéd,  amelyből
   megismerjük küldetésének  lényegét  és  megtudjuk,  hogy  beköszöntött  az
   üdvösség korszaka. Erről  a korszakról szólt  Izajás próféta  jövendölése,
   amit  Jézus  felolvasott,  s  erről  a  korszakról  állítja,  hogy  az   ő
   fellépésével  elkezdődött.  Ezért  teszi  a  következő  kijelentést:   „Ma
   beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
   Az ismert német zeneszerző, Ludwig van Beethoven mondta egyszer: „A  világ
   olyan zsarnok, aki  elvárja a  hízelgést, hogy  kegyesnek mutatkozzék.  Az
   igaz művészet  azonban  önmaga  ura,  s nem  tűri,  hogy  hízelgő  formába
   kényszerítsék.” A zeneszerző találóan fogalmazza meg a művészet és a  zene
   hivatását. Ugyanez elmondható  minden magasabb rendű,  az embert  felemelő
   munkára és szolgálatra. Jézus nem  az emberi elvárásoknak akar  megfelelni
   és nem olyan  ígéreteket tesz, amelyeket  az emberek szívesen  hallanának,
   hanem egy magasabb rendű igazságot hirdet, az üdvösség útját tanítja,  azt
   közvetíti felénk,  amit a  mennyei Atya  bízott rá.  Jézus  programbeszéde
   arról szól, hogy ő az üdvösség közvetítője.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus!  Te  egykor  így  kezdted  tanításodat  az  emberek
   körében: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” A  „ma”
   minden nap  megadatik  számomra. Isten  minden  nappal új  lehetőséget  ad
   nekem. Ma  jött  el  számomra  a megfelelő  idő  a  lelki  megújulásra,  a
   szeretetből fakadó  bűnbánatra,  hitem  megvallására. Ha  tegnap  ezt  nem
   tettem meg,  az mulasztás.  Ha holnap  szándékozom megtenni  és megérem  a
   holnapot, az  előrelátó  bölcsesség. Ha  nem  érem meg,  akkor  felelőtlen
   halogatás. Segíts engem, hogy az irgalmas Istenre találjak!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160124.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról