[Evangelium] 2016-02-21

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Feb. 21., V, 01:00:00 CET


   2016. február 21. – Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment
   velük a  hegyre  imádkozni.  Míg imádkozott,  arca  teljesen  átváltozott,
   ruhája pedig  hófehéren ragyogott.  S íme,  két férfi  beszélgetett  vele:
   Mózes és  Illés. Megdicsőülten  jelentek meg,  és haláláról  beszélgettek,
   amelyet Jeruzsálemben kell majd  elszenvednie. Pétert és társait  elnyomta
   az álom.  Amikor fölébredtek,  látták dicsőségét  és a  mellette álló  két
   férfit.
   Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester,  jó
   nekünk itt lennünk!  Hadd csináljunk három  sátrat: neked egyet,  Mózesnek
   egyet és  Illésnek egyet.”  Nem tudta  ugyanis, hogy  mit mondjon.  Közben
   felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
   A  felhőből   szózat  hallatszott:   „Ez  az   én  választott   Fiam,   őt
   hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
   Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
   Lk 9,28b-36

   Elmélkedés:

   Megmutatta dicsőségét
   Jézus  színeváltozásának  eseményét  Máté,  Márk  és  Lukács   evangélista
   egyaránt lejegyzi,  az utóbbiét  olvassuk az  idei évben.  A három  leírás
   nagyon hasonlít egymáshoz, de egyedül Lukács említi meg, hogy Jézus  azért
   megy fel a három  kiválasztott apostollal a  hegyre, hogy ott  imádkozzon.
   Nem az apostolokkal együtt akart imádkozni, hanem az Atyával akart  együtt
   lenni  a  bensőséges   imádság  által.  Lukács   evangélista  aztán   újra
   megerősíti, hogy imádkozása közben történt Jézussal a színeváltozás,  azaz
   „miközben imádkozott, arca  teljesen átváltozott,  ruhája pedig  hófehéren
   ragyogott.” A rövid leírásból  az is kiderül,  hogy Jézus valóban  egyedül
   imádkozik,   az   apostolok   pedig   közben   elalszanak.   Alvásuk   nem
   érdektelenséget vagy  közömbösséget  jelent,  hanem  csupán  annyit,  hogy
   éjszaka volt. Imája idejéül az Úr gyakran választja ugyanis az éjszakát, a
   tizenkettő apostol  kiválasztása előtt  például „az  egész éjszakát  Isten
   imádásában töltötte” (Lk 6,12).
   Bár az  evangélista  egyetlen  szót  sem jegyzett  le  abból,  amit  Jézus
   imádkozott, mégis megpróbálhatjuk kitalálni. Nem légbőlkapott találgatásra
   gondolok, hanem arra, hogy az előzményekből és a színeváltozás eseményekor
   történtekből ki  tudjuk  következtetni,  hogy  mi  lehetett  az  Úr  Jézus
   imájának tartalma, milyen szándékkal fohászkodott az Atyához.
   A   színeváltozás   előzményeként   Jézus   megjövendöli    tanítványainak
   szenvedését és halálát,  ami Jeruzsálemben fog  majd bekövetkezni (vö.  Lk
   9,18-22).   Övéi    teljes   értetlenséggel    fogadják   szavait,    mert
   elképzeléseikbe a messiási uralom megvalósulásáról nem fér bele  semmiféle
   szenvedés. Jézus  jól  tudja,  hogy szenvedésének  és  halálának  látványa
   megrendíti majd  apostolai és  tanítványai hitét.  Kudarcként fogják  majd
   megélni  azt,   hogy  Mesterük   küldetése  ilyen   módon  ér   véget.   A
   színeváltozással, azaz dicsőségének megmutatásával Jézus olyan élményt  ad
   a  három  kiválasztott  apostolnak,  amelyre  hitük  nagy   próbatételekor
   visszaemlékezhetnek majd. Pétert, Jánost  és Jakabot a színeváltozáskor  a
   mennyei  Atya  szózata  erősíti  meg:  „Ez  az  én  választott  Fiam,   őt
   hallgassátok.” Lehet, hogy  nem világos számukra  mindaz, amit Mesterük  a
   szenvedésről mond,  és nem  értik most  még szavainak  igazi értelmét,  de
   mégis  érdemes  hallgatniuk  rá.   Majd  eljön  az   idő,  amikor  az   Úr
   kijelentéseit és cselekedeteit megérteti velük a Szentlélek.
   Mindezek  ismeretében   bátran   állíthatjuk,  hogy   Jézus   apostolaiért
   imádkozott  dicsősége  megmutatását  megelőzően.  Azért  imádkozott,  hogy
   apostolai megváltó küldetésének részeként  el tudják fogadni a  szenvedést
   és a halált.  Azért fohászkodott, hogy  apostolai szenvedésének láttán  ne
   veszítsék el hitüket és reményüket.
   Jézus ugyanakkor mindazokért is imádkozott, akik nehezen tudják  elfogadni
   a szenvedést saját életükben és értelmetlennek tartják azt. Fogadjátok  el
   a szenvedést és ajánljátok fel azt másokért! Ne meneküljetek el a betegség
   vagy a szenvedés  keresztje elől, hanem  hordozzátok azt bátran!  Vegyétek
   észre, hogy a kereszthordozásban  nem vagytok egyedül! Ne  elviselhetetlen
   teherként tekintsetek  a  keresztre, hanem  mint  a vigasztalás  és  lelki
   erősség forrására!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus!  A  dicsőség  fényében állsz  előttünk,  s  feltárod  isteni
   dicsőségedet. Nem kellett neked a világ mulandó dicsősége és  határozottan
   visszautasítottad a  sátán  által kínált  hamis  dicsőséget. A  reád  váró
   dicsőség látványa  megerősít  bennünket a  hitben,  erőt ad  a  mindennapi
   kereszthordozáshoz és  reményt ad,  hogy feltámadunk  az örök  életre.  Ne
   engedd, hogy belefeledkezzünk evilági  teendőinkbe és mulandó dolgok  után
   vágyakozzunk! Segíts minket, hogy észrevegyük az örök értékeket és  mindig
   szemünk előtt tartsuk végső célunkat, az üdvösséget!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160221.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról