[Evangelium] 2016-02-14

[Evangelium mindennap]

   2016. február 14. – Nagyböjt 1. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus  a Szentlélektől eltelve otthagyta  a Jordánt, s  a
   Lélek ösztönzésére a  pusztába vonult negyven  napra. Itt megkísértette  a
   sátán. Ezekben a napokban  nem evett semmit sem,  de végül is  megéhezett.
   Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy
   váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az
   ember.” Erre a  sátán fölvezette  egy magas hegyre,  és egy  szempillantás
   alatt felvonultatta szeme  előtt a földkerekség  minden országát.  „Minden
   hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta  –, mert hisz én kaptam meg  és
   annak adom, akinek akarom.  Ha leborulva hódolsz előttem,  az mind a  tied
   lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki
   szolgálj!”  Ekkor  a  sátán  Jeruzsálembe  vitte,  a  templom   párkányára
   állította, és így  szólt: „Ha Isten  Fia vagy, vesd  le magad innét.  Hisz
   írva  van:  angyalainak  parancsolta,  hogy  oltalmazzanak,  és:   kezükön
   hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az  is
   írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
   Miután a  sátán  ezekkel a  kísértésekkel  hiába próbálkozott,  egy  időre
   elhagyta Jézust.
   Lk 4,1-13

   Elmélkedés:

   Az üdvösség útját választom
   Nagyböjt  1.   vasárnapjának  evangéliuma   minden  esztendőben   Krisztus
   megkísértéséről  szól,   idén  Szent   Lukács  írásából   olvassuk   ennek
   elbeszélését. A kísértés helyszíne a puszta, ahová Jézus azért megy,  hogy
   felkészüljön nyilvános fellépésére  a nép  körében. Együtt  akar lenni  az
   Atyával, akinek a küldötteként fog fellépni. A kísértő szándéka  mindhárom
   esetben az, hogy eltérítse az Urat küldetésétől. Teológiai szempontból  az
   esemény Jézus emberségét  igazolja. Mint valóságos  Isten lehetetlen  lett
   volna bűnt elkövetnie,  azaz beleegyeznie a  kísértésekbe, mert Isten  nem
   szolgálhatja a sátánt. Azonban mint valóságos ember képes lett volna  bűnt
   elkövetni,  azaz  a   sátánt  szolgálni.   Az  a  tény,   hogy  Jézus   is
   megkísérthető, azt igazolja, hogy valóságos  ember. Az a tény pedig,  hogy
   visszautasította a kísértő valamennyi  próbálkozását, azt mutatja, hogy  a
   kísértések az ember részéről, tehát a mi részünkről is visszautasíthatóak.
   A kísértések nem  érnek véget Jézus  határozott visszautasításával,  hanem
   újra és  újra  visszatérnek  nyilvános működése  ideje  alatt.  A  mostani
   kísértések mintegy elővételezik azokat,  amelyek a későbbiekben fogják  őt
   érni. Most közvetlenül a sátán kísérti meg őt, a későbbiekben pedig emberi
   vélemények, kijelentések, cselekedetek és  szándékok mögött húzódik meg  a
   kísértés, de Jézus mindannyiszor felismeri ezeket. Gondoljunk csak például
   arra az esetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítás után az emberek, akik
   látták ezt a  rendkívüli csodát,  s abban  messiási cselekedetet  ismertek
   fel, Jézushoz mennek,  hogy királlyá  tegyék. Mi  ez, ha  nem kísértés?  Ő
   természetesen nem engedi ezt,  hanem visszavonul (vö.  Jn 6,15), mert  nem
   evilági   uralomra,   királyságra    törekszik,   hanem   Isten    országa
   megvalósítására. Egy  másik alkalommal  égi  jelet kérnek  tőle,  amellyel
   igazolhatja a nép előtt, hogy valóban ő a Messiás (vö. Mt 16,1, Mk 8,11 és
   Lk 11,16). A Lukács szerinti  változat egyébként kifejezetten említi is  a
   kérdező írástudók és farizeusok kísértő szándékát. Mi ez, ha nem az emberi
   kérések mögött rejtőző sátáni kísértés? Jézus természetesen felismeri  ezt
   és nem teljesíti a kérést, nem  ad semmiféle különleges jelet. És ott  van
   Péter apostol esete,  aki Jézus szenvedéséről  hallván tiltakozik, és  azt
   állítja, hogy Mesterével soha nem fordulhat elő az, hogy szenvedni fog. Mi
   ez, ha  nem az  emberi elképzelésben  megnyilvánuló ördögi  kísértés?  Nem
   véletlenül olyan  határozott  és  kemény ebben  az  esetben  Jézus  szava:
   „Távozz tőlem,  sátán, mert  nem az  Isten szerint  gondolkozol, hanem  az
   emberek szerint” (Mk 8,33). És még egy esetet idézzünk fel: amikor Jézus a
   kereszten függ, az emberek így szólnak  hozzá: „Ha Isten Fia vagy,  szállj
   le  a  keresztről!”  (Mt  27,40).  Mi  ez,  ha  nem  az  emberi  akaratban
   megnyilvánuló kísértés?  A  mai, megkísértésről  szóló  evangéliumban  két
   esetben is  ezzel kezdi  a sátán  a mondandóját:  „Ha Isten  Fia vagy.”  A
   kereszt  előtt  álló  értetlenkedők  ugyanezt  mondják.  Jézus  ekkor   is
   felismeri a  kísértést,  nem  száll  le a  keresztről,  hanem  vállalja  a
   szenvedést és a halált a mi megváltásunkért.
   A kísértés  Jézus  esetében és  a  mi  esetünkben is  arra  irányul,  hogy
   eltávolodjunk Istentől,  a tőle  kapott  küldetéstől, az  ő  szeretetétől,
   szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy
   kifejezzük szándékunkat: egyedül  Istennek akarunk  szolgálni, őt  tartjuk
   életünk Urának, az  ő akaratának szeretnénk  mindenben engedelmeskedni.  A
   kísértés legyőzése  azt  jelenti,  hogy Isten  útját,  az  üdvösség  útját
   választjuk.
   Ma átgondolom: felismerem-e a kísértéseket?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, ne engedd, hogy szívemet a  vagyonhoz kössem. Őrizz meg attól,  hogy
   szívem behájasodjon  és megátalkodottá  legyen.  Tedd fülemet  hallóvá  és
   szívemet értővé!  Add,  hogy  felismerjelek, amikor  a  nyomor  botrányába
   öltözve felém közeledsz! Add, hogy  a gazdagok jóléte láttán szívemben  ne
   szülessen  irigység,  hanem  végső  sorsukra  tekintsek!  Jó  nekem  a  te
   sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160214.mp3