[Napi e-vangelium] 2016-12-31

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Dec. 31., Szo, 00:10:00 CET


   2016. december 31. – Szombat

   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: „Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én.” Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Elmélkedés:

   Az esztendő fordulója újra és újra  a mögöttünk lévő időre és az  előttünk
   lévőre  irányítja  gondolatainkat.  Keresztény  hitünk  a  teremtő  isteni
   szándékban fedezi fel mindennek az eredetét és kezdetét, beleértve  emberi
   természetünket  is.   Ugyanakkor  a   teremtés  végső   céljára  a   világ
   beteljesedésére, az ember újjászületésére is gondolunk, mert nem  élhetünk
   csupán a  múltból, hanem  jövőnket is  terveznünk kell,  sőt, Istennek  is
   terve van velünk a jövőben, mind a közeliben, amit földi életnek nevezünk,
   mind a távoliban, amit örök életnek. A keresztény hit nem egyszerűen  csak
   visszatekintés a múlt év  eseményeire, amelyeket személyesen megéltünk  és
   nem csak felidézése az elmúlt évszázadok eseményeinek, amelyeket  elődeink
   átéltek, hanem szüntelen előretekintés.  Előretekintés és várakozás  arra,
   hogy a jövőben Isten és a világ úgy találkozik, hogy Isten lesz a világban
   és a  világ megújul  Istenben. Vonatkozik  ez a  teremtett világra  és  az
   emberre, mint teremtményre egyaránt. Minden létező számára Isten a  kezdet
   és ő a végső  cél, hozzá szeretnénk mi  is eljutni. És hogy  ez az út,  az
   Istenre találás és az Istenhez érkezés útja milyen hosszú, hány évig  vagy
   évtizedig tart, az bizonyos szempontból nem is lényeges, mert egyedül az a
   fontos, hogy  megérkezzünk  hozzá. Éveink  számához  mindig  hozzáadhatunk
   egyet a születésnapunkon és a történelmi  időt az új év kezdetétől  eggyel
   nagyobb  évszámmal  jelölhetjük,  de  ez  már  nem  lesz  fontos,   amikor
   megérkezünk az örökkévalóságba.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Légy áldott,  ó, Atyánk,  ki mérhetetlen  szeretetedben egyszülött  fiadat
   ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya  legtisztább
   méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk  lett,
   s új értelmet adott a  történelemnek, közös utunknak az  Új Ég és Új  Föld
   felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek  végén
   Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161231.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról