[Evangelium] 2016-08-12

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Aug. 12., P, 01:00:00 CEST


   2016. augusztus 12. –Péntek

   Egy alkalommal  a farizeusok  próbára akarták  tenni Jézust.  Megkérdezték
   tőle: „Szabad-e  a férfinak  bármilyen  okból elbocsátania  a  feleségét?”
   Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és
   nőnek teremtette az embert, és azt  mondta: A férfi ezért elhagyja  atyját
   és anyját, feleségéhez csatlakozik,  és ketten egy  test lesznek? Így  már
   nem ketten  vannak, hanem  csak egy  test. Amit  tehát Isten  egybekötött,
   ember szét ne válassza.”
   A  farizeusok  azonban  erősködtek:  „Miért  írta  hát  elő  Mózes,   hogy
   válólevelet kell kiállítani, és úgy  kell elbocsátani a feleséget?”  Jézus
   kijelentette:  „Mózes  a   keményszívűségtek  miatt   engedte  meg,   hogy
   elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki
   elbocsátja feleségét – hacsak nem a  paráznasága miatt – és mást vesz  el,
   házasságtörést követ el.”

   Erre a  tanítványok megjegyezték:  „Ha így  áll a  dolog férj  és  feleség
   között,  akkor  nem  érdemes  megházasodni.”  Jézus  így  válaszolt:  „Nem
   mindenki tudja ezt  felfogni, hanem  csak az, akinek  Isten megadja.  Mert
   van, aki úgy  született, hogy alkalmatlan  a házasságra, és  van, akit  az
   emberek tettek ilyenné,  de van,  aki a mennyek  országáért önként  lemond
   róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
   Mt 19,3-12

   Elmélkedés:

   A  mai  evangéliumban  arról  olvasunk,  hogy  egy  farizeus  a   válással
   kapcsolatban tesz fel Jézusnak egy kérdést, amely így hangzik: „Szabad-e a
   férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” A kérdés jól tükrözi a
   korabeli elképzeléseket  a  válással kapcsolatban.  Egyes  tanító  iskolák
   lazább véleményt képviseltek, megengedőbbek voltak, és úgy gondolták, hogy
   bármilyen indok  elegendő ahhoz,  hogy a  férfi megváljon  feleségétől.  A
   másik  felfogás  szerint  csak  súlyos  indokkal  szabadott  elküldeni   a
   feleséget. Ez egyértelműen egy szigorúbb álláspont. Logikusan  gondolkodva
   feltételezhetjük, hogy ez utóbbi nézetet vallhatta a kérdező farizeus, aki
   talán helytelennek tartotta a megengedőbb felfogást.
   Máté evangélista  fontosnak  tartja  megjegyezni,  hogy  azért  kérdezi  a
   farizeus Jézust,  hogy próbára  tegye  őt. Minden  bizonnyal nem  a  saját
   véleménye megerősítését szeretné, hanem azt, hogy Jézus olyan  kijelentést
   tegyen,  amivel   szembehelyezkedik  a   megengedőbb  nézetet   vallókkal.
   Bármilyen  állásfoglalás   Jézus   részéről  kivívja   a   másik   csoport
   ellenszenvét, haragját.
   Jézus úgy emelkedik felül a  vita szintjén, hogy Isten eredeti  szándékára
   hívja  fel  a   figyelmet,  amely   szerint  Isten   a  férfi   és  a   nő
   szeretetközösségét akarja s ebbe nem fér bele a válás.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, a te szereteted kormányozza  bennem a képességeket és  tetteimet,
   irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A
   te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és
   emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet  és tartsa meg egész bensőmet  a
   veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a  saját
   akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki  által
   akarsz, csak te légy az én mesterem.

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160812.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról