[Evangelium] 2016-08-09

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Aug. 9., K, 01:00:00 CEST


   2016. augusztus 9. – Kedd, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta
   (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

   Abban az időben Jézus a  következő példabeszédet mondta tanítványainak:  A
   mennyek országa  olyan, mint  az a  tíz szűz,  akik vették  lámpáikat,  és
   kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.  A
   balgák fogták  a lámpásukat,  de  olajat nem  vittek magukkal;  az  okosak
   azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s  ők
   mind elálmosodtak  és  elaludtak.  Az éjszaka  közepén  egyszerre  kiáltás
   hangzott: „Íme,  a vőlegény!  Menjetek eléje!”  Erre a  szüzek  mindnyájan
   fölébredtek és  felszították lámpásaikat.  A  balgák kérték  az  okosakat:
   „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak  ezt
   válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen.  Inkább
   menjetek el a kereskedőkhöz, és  vegyetek magatoknak!” Míg azok  vásárolni
   mentek, megérkezett a  vőlegény, és  akik készen voltak,  bementek vele  a
   menyegzőre; az ajtó pedig  bezárult. Később megérkezett  a többi szűz  is.
   Így szóltak:  „Uram,  Uram!  Nyiss  ajtót nekünk!”  De  ő  így  válaszolt:
   „Bizony, mondom nektek,  nem ismerlek titeket!”  Virrasszatok tehát,  mert
   nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
   Mt 25,1-13

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi példabeszéd tíz szűzről szól, akik a vőlegény érkezésére
   várnak.  Az  okosak  azért  visznek  magukkal  olajat  lámpásaikhoz,  mert
   előrelátók és  mindenre,  még  a  késésre  is  felkészültek.  A  balgákból
   hiányzik  ez  az   előrelátás,  szinte   csak  kötelességszerűen   akarják
   teljesíteni a minimumot, ami szerintük  egy ilyen helyzetben elvárható.  A
   vőlegény  késése  valóban  váratlan  helyzetet  teremt,  de  ez  nem  okoz
   semmiféle gondot az okosak számára. A  balgák viszont nem álltak készen  a
   megfelelő időben, ezért bezárult előttük  a kapu, az ünneplés ezzel  véget
   is ért, pontosabban el sem kezdődött számukra.
   A  hagyományos  értelmezés  szerint  Jézus  a  végső  ítéletről,   második
   eljöveteléről tanít  ebben a  példabeszédben. A  hasonlat semmiképpen  sem
   akar útbaigazítást  adni  azzal kapcsolatban,  hogy  mikor várható  az  Úr
   érkezése, csupán figyelemfelhívás, hogy egyszer mindenképpen bekövetkezik.
   Az emberiség egy része felkészülten várja ezt az újbóli eljövetelt,  mások
   viszont úgy élnek, mintha soha nem következne be.
   A példázatot úgy is értelmezhetjük, hogy nem a végső ítéletre  vonatkozik,
   hanem arra,  amikor az  ember a  feltámadás után  találkozik Istennel.  Az
   emberi cselekedet, a  felkészültség dönti  el, hogy  valaki bejuthat-e  az
   örök életre. Itt  derül fény arra,  hogy valaki bölcsen  vagy balgán  élt.
   Boldogok leszünk, ha a mennybe juthatunk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk,  annyi  okunk  volna  a  csüggedésre,  a  szorongásra,  magunkba
   zárkózásra, annyi okunk volna a  félelemre. De Jézus minket is  megszólít:
   ne  féljetek!  Adj  nekünk,  Istenünk,  nyitott  szívet,  készséges,  hívő
   értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető  emberi
   szándékok ne  zavarhassanak meg  minket! Add,  hogy e  világ  zűrzavarában
   téged hirdethessünk az aggódóknak, téged,  aki ma is megszólítasz  minket:
   ne féljetek!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160809.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról