[Evangelium] 2015-09-15
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Sze. 15., K, 01:00:02 CEST
2015. szeptember 15. – Kedd, A fájdalmas Szűzanya
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám,
e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy
napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,33-35
Elmélkedés:
Tegnap Jézus kereszthalálára, mint az Atyához való felemelkedésére
gondoltunk, ma pedig a fájdalmas Szűzanya napján, az ő édesanyjára, aki
végignézte fia szenvedését és halálát. Nem passzív szemlélés volt ez Mária
részéről, hanem lelkében ő maga is átérezte mindazt a gyötrelmet,
fájdalmat, amit Jézus érzett, egyesült azzal. Így teljesedett be az a
jövendölés, amelyet Jézus templomi bemutatása alkalmával Simeon mondott
Máriának: „a te lelkedet is tőr járja át” - miként erről a mai
evangéliumban olvasunk.
A Jézus születéséhez kapcsolódó evangéliumi részek után - amelyek a
Megváltó által hozott szabadulásról és békéről szólnak - fordulatot jelent
Simeon jövendölésében a szenvedés és a fájdalom említése mind a gyermekre,
mind édesanyjára vonatkozóan. Azt nem állíthatjuk biztosan, hogy ebben az
órában Mária pontosan megértette Simeon szavainak jelentését és
jelentőségét, de abban bizonyosak lehetünk, hogy a kereszt mellett álló
fájdalmas Anya visszaemlékezett arra, amit egykor az idős ember mondott
neki a jeruzsálemi templomban. Miközben a bámészkodó nép arra emelte
tekintetét, akinek kezét és lábát átszegezték és lándzsával átszúrták
szívét, Mária érezte az ő lelkét átszúró tőrt.
Együttérzek-e a kereszten meghaló Krisztussal? Együttérzés van-e bennem
Mária iránt? Együttérzés ébred-e bennem embertársam iránt, akiben Krisztus
szenved?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk és Istenünk! Köszönjük neked, hogy a te élő Igéd ebbe a világba és
hozzánk is eljut. Tarts meg bennünket, hogy hallgatói lehessünk és
mindennap megújuljunk. Add, hogy felébressze az alvókat, vigasztalja a
szomorúakat, hogy útba igazítsa a tévelygőket, és mindannyiunkat a
szeretet és a remény életére serkentsen. Adj egyházadnak igazságod új
megismeréséhez nyitottságot, és add meg igazságod megvallásának őszinte
örömét.
K. Barth
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150915.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Úgy döntöttem, hogy a következő hetekben folytatjuk az evangelizációs ház
építését. Döntésemet bizalommal és reménnyel hoztam meg. Arra nem
várhatunk, hogy az építkezéshez szükséges teljes anyagi fedezet előzetesen
rendelkezésre álljon, de abban bátran bízhatunk, hogy munkákat a jó Isten
nagylelkű támogatókkal fogja segíteni. Most az építési költségek nagyobb
része, 59 százaléka van meg, és ez az összeg mind adományokból származik.
Ha ennyit sikerült összegyűjtenünk, jó esély van arra, hogy a hiányzó
kisebb rész (41%) is összegyűlik.
A Szent Márton ház honlapján figyelemmel kísérhetitek a ház színesedését,
az adománygyűjtés pillanatnyi állását. Az oldal és az adományozók
listájának frissítését egy-két naponta végzem, tehát naprakész információt
nyújt.
Remélem, hogy nemcsak engem, de benneteket és minden adományozót is
örömmel tölt el az a tény, hogy nem kell tovább késleltetnünk a munkát. Ha
az adományok folyamatosan érkeznek, a munka is folyamatosan végezhető.
Szeretettel kérem, segítsétek a továbbiakban is az evangelizációs ház
megépülését. Köszönöm nagylelkűségeteket!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. szeptember 15.
www.szentmartonhaz.hu
Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szent Márton ház
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk egyszerűen igényelhető a www.szentmartonhaz.hu
honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben. Kérem,
írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze,
hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Szent Márton ház
+1 Kérem, hogy akik cégük számára közcélú adományukról igazolást kérnek, a
zalalovo at gmail.com címen jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-09-15
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról