[Evangelium] 2015-10-06
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Okt. 6., K, 01:00:09 CEST
2015. október 6. – Kedd
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak,
betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába.
Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg
sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram –
méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni?
Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és
téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik
részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Lk 10,38-42
Elmélkedés:
A Márta és Mária házában történteket Lukács evangélista egyrészt azzal a
szándékkal mutatja be, hogy érzékeltesse azt a különbséget, ahogyan Jézus
és a korabeli zsidó tanítók viselkedtek a nőkkel. Jézus korában a nők
alacsonyabb helyet foglaltak el a társadalmi rangsorban, mint a férfiak. A
vallás terén is a férfiak véleménye számított csupán. A zsidó törvények
szerint a vallási tanításokat a nőkkel ugyanúgy tilos volt közölni, mint a
pogányokkal, a zsinagógai istentiszteleten nem vehettek részt és nem
olvashatták a mózesi törvényt. Ezt a - napjaink kifejezését használva -
hátrányos megkülönböztetést Jézus elutasítja és találkozik asszonyokkal,
elfogadja gondoskodó szolgálatukat, vallási kérdésekről beszélget velük.
Olyan határt lép át ezzel, amelyet egy mélyen vallásos zsidó ember, főként
egy rabbi soha át nem lépett volna.
Az evangélista másik szándéka a két különböző lelkület, gondolkodás,
viselkedés bemutatása Márta és Mária személyén keresztül. Márta tudja a
szerepét, azt teszi, amit egy asszonynak tennie kell, ha vendég érkezik a
házba. Mária kilép ebből az asszonyi szerepkörből, mert szívesebben
hallgatja az Úr tanítását. Amikor az Úr Mária viselkedését dicséri, akkor
ezzel nem arra bátorítja az asszonyokat, hogy háziasszonyi teendőiket
hanyagolják el, hanem azt tanítja, hogy az üdvösség igéjének hallgatásához
a nőknek is joguk van.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Krisztus nyolc boldogságról beszél. Ha visszatekintünk szavaira,
megállapíthatjuk, hogy az embert ily radikálisan senki sem fordította
szembe önmagával. Boldognak nevezi akkor, ha ösztönös vágyai és indulatai
helyett egészen szellemi síkot követ. Meg kell halni bennünk a régi
embernek, hogy kialakuljon az új ember, az új teremtmény.
Gál Ferenc
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151006.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-10-06
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról