[Evangelium] 2015-11-17
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Nov. 17., K, 01:00:01 CET
2015. november 17. – Kedd
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű
gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni
Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak
arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította:
„Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő
sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva
megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr
elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha
valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus
kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám
fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10
Elmélkedés:
Továbbra is Jerikó városa az evangéliumi jelenet helyszíne. Zakeus, a
mindenki által megvetett és pénzéhsége miatt gyűlölt ember megalázza
magát, amikor felmászik egy fára. Nem törődik azzal, hogy nevetség tárgya
lesz, mert őt egyetlen vágy vezeti, látni akarja Jézust. A tömeg őt is
megakadályozza abban, hogy Jézussal találkozzon, miként a tegnapi
evangéliumban is a tömeg akarta elhallgattatni a kiáltozó vak koldust. S
miként a jerikói vak sem engedte azt, hogy a tömeg elnémítsa, úgy Zakeus
sem engedi, hogy a nagy tömeg távol tartsa Jézustól. A vak koldus azt a
megoldást találta, hogy egyre hangosabban kiáltozik, s így hívja fel
magára az Úr figyelmét. Zakeus pedig felmászik a fára, s ennek
köszönhetően figyel fel rá Jézus.
A jerikói vak és a jerikói vámos története kapcsán érdemes elgondolkoznom:
mi és ki akadályoz meg abban, hogy Jézust lássam, halljam, találkozzak
vele? Észreveszem-e ezeket az akadályokat? Vagyok-e annyira leleményes,
hogy legyőzzem azokat? Mennyire erős bennem az Isten-látás vágya?
Jézus felfigyel kiáltásomra, meghallja szavam és észrevesz, ha a kíváncsi
tömegből valamilyen módon kiemelkedem. Az üdvösséget hozza el számomra, ha
engedem, hogy betérjen életembe. Nem szégyen fára mászni, szokatlant
tenni, ha közeledik, mert nem tudhatom jár-e még erre.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, taníts megismerni a szenvedés értelmét és értékét. Te tudod, hogy
félek tőle, s minden ember így van vele. Jó órákban, mikor közelségedet
érzem, mindenre kész vagyok, erősnek érzem magam, és igent tudok mondani a
kereszthordozásra. Néha az is eszembe jut: kérnem kell téged, hogy küldj
szenvedéseket, hogy hozzád hasonló lehessek. Érzem lelkem mélyén, hogy a
szenvedés drága ajándék, a te szereteted felbecsülhetetlen kincse.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151117.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-17
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról