[Evangelium] 2015-03-17
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Már. 17., K, 01:00:02 CET
2015. március 17. – Kedd
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az
úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus
látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs
emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én
odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl,
vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és
járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a
meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő
azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd
ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta
neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta,
hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a
helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított
emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne
vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és
elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók
üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16
Elmélkedés:
Betegekről olvasunk a mai evangéliumban. Gyógyulásra váró betegekről.
Csodára váró vak, sánta vagy béna emberekről. A víz megmozdulására váró
betegekről. A Beteszda-fürdőről az a hír járja, hogy időnként eljön Isten
angyala és mozgásba hozza a vizet. Aki elsőként lép be ilyenkor a vízbe,
az meggyógyul betegségéből. Kissé furcsának tűnik ez a hiedelem, de ők, a
gyógyulásra váró betegek hisznek benne. A titokzatos angyalt aligha látta
közülük valaki, de az időnként felkavarodó vizet biztosan többször is
látták, főként egy olyan beteg, aki már harmincnyolc éve vár gyógyulására
e helyen. Az ő helyzete különösen is reménytelen, hiszen nincs segítője,
aki a megmozduló vízbe vinné.
És megérkezik Jézus a fürdőbe. Őt nem várta senki. Tőle nem várnak semmit
az ott tartózkodó betegek. Tekintetük továbbra is a fürdő vizére
szegeződik, onnan várják a csodát. Jézus közben csendesen érdeklődik a
betegek felől, majd cselekszik. Megszólítja és meggyógyítja azt, aki talán
a legrégebb óta várja a csodát, a gyógyulást. Jézus sietve távozik, nem
fedi fel kilétét az összeverődő tömeg előtt. A meggyógyult béna a saját
lábán hagyja el a helyet, ahol harmincnyolc évig feküdt magatehetetlenül.
A többi beteg pedig tovább bámulja a vizet.
Honnan várom a csodát? Kitől várom gyógyulásom?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Krisztus Jézus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak
engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az
evangéliumból, bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz,
hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek”
szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben,
emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába
vetni.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-17
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150317.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A Szent Márton evangelizációs ház épülésével kapcsolatban küldöm e rövid
tájékoztatót. A jó Isten kedvező időjárással jutalmazza igyekezetünket és
segíti munkánkat. Ennek köszönhetően az elmúlt hónapban elkészültek az
emeleti rész falai, és most már azon dolgozunk, hogy mielőbb tető kerüljön
az épületre. A jószándékú adakozók száma is szépen növekszik, Istennek
legyen hála a legkisebb adományért is!
A munkálatokat folyamatosan fotózom. A képeket megtekinthetitek a
www.szentmartonhaz.hu oldalon. Érdemes megnézni, mert az elmúlt hetekben,
hónapokban nagyon szépen haladtunk.
Jogosan merül fel bennetek a kérdés, miért kérem ilyen nagy igyekezettel
és bátorsággal támogatásotokat. Miért fogtam bele egy ilyen nagyszabású
munkába? Mi a ház célja és mi lesz a funkciója? Három szóban
összefoglalható a lényeg: evangelizáció, közösség és szeretetszolgálat. Az
első, és egyben legfontosabb küldetésünk, hogy Jézus örömhíre, az
evangélium minél több emberhez eljusson. Egyre újabb módokon, a
hagyományos mellett modern csatornákon is igyekszünk helyet teremteni
Jézus tanításának az emberek életében. Nem a pillanatnyi látványosságra
törekszünk, hanem arra, hogy az evangélium mindennapi lelki táplálék
legyen minden korosztálynak. Ezzel kapcsolatos szolgálatunk egyre
sokrétűbb, ezt támogatja az új evangelizációs ház. A második cél úgy
valósul meg, hogy Jézus örömhíre közösséget teremt, hiszen az evangélium
közös kincsünk, amiből élünk. Ennek fényében tartunk majd közösségi
programokat az evangelizációs házban. Mindehhez kapcsolódik a harmadik
célként a szeretetszolgálat, a karitász, hiszen az evangélium szerinti
élet cselekedetekre, a jócselekedetek gyakorlására ösztönöz minket. E
hármas cél mutatja, hogy az épülő evangelizációs ház nem csupán a helyi
közösséget szolgálja majd, hanem sokkal szélesebb kör élvezheti majd annak
lelki gyümölcseit.
Ezért kérem újra szeretettel, hogy ti, akik naponta olvassátok az
evangéliumot, segítsétek az evangelizációs ház megépülését. Az átadást és
felszentelést idén novemberre tervezzük. Az építkezés első szakaszát
(szerkezetkész állapot) április végéig kell ehhez befejeznünk. Ennek
költsége: 24 millió Ft.
Az eddigi adományok az első szakasz költségének több mint felét
biztosítják, és jó remény van arra, hogy a hiányzó összeg is rendelkezésre
fog állni, ha segítetek. Egy négyzetméternyi cserép (2800 Ft), egy lámpa
(4500 Ft) vagy akár egy radiátor (15000 Ft) ára már tényleges segítséget
jelent.
Az adományozók nevét (kivéve a névtelenséget kérőkét) a honlapon
közzétesszük. Mivel személyesen nem tudom mindenkinek megköszönni
adományát, ilyen módon fejezem ki köszönetemet, és így jelzem, hogy
adománya megérkezett. "Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki
építi azt" (127. zsoltár). Legyen öröm mindannyiunk számára, hogy az Úrral
együtt építhetjük meg a Szent Márton evangelizációs házat! A dicsőség
pedig legyen az Úré!
A jó Isten áldását kérem mindazokra, akik támogatják az evangelizációs ház
épülését!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. március 17.
Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szent Márton ház
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk egyszerűen igényelhető a www.szentmartonhaz.hu
honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben. Kérem,
írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze,
hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Szent Márton ház
+1 Kérem, hogy akik cégük számára közcélú adományukról igazolást kérnek, a
zalalovo at gmail.com címen jelezzék ezen igényüket. Köszönöm!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról