[Evangelium] 2015-03-12
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Már. 12., Cs, 01:00:01 CET
2015. március 12. – Csütörtök
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög
kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt
mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az
ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában
meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában
meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok,
hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub
segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével
űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis
Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az
Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig
van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi,
elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki
nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23
Elmélkedés:
A gonosz lelkek kiűzésének csodája az elmúlt napok gondolataihoz
kapcsolódik. Amikor Jézus kiűzi a néma emberből az őt fogva tartó gonoszt,
akkor megajándékozza őt a szabadsággal. Nincs már többé a gonosz befolyása
alatt, nem kell többé neki engedelmeskednie, nem kényszerítheti őt többé
semmi rosszra, nincs korlátok közé szorítva az élete. Lukács evangélista
leírásából nem derül ki pontosan, hogy mi is történt. Csak annyit
tudhatunk, hogy az Úr parancsára, szavára a gonosz eltávozik az emberből.
A gyógyulás eredményét az jelzi, hogy az eddig néma ember most megszólal.
Eddig egy elzárt, külön világban, a maga némaságában, a szótlanság
börtönében élt, s most Jézusnak köszönhetően belép egy új világba, ahol
megszólalhat, beszélhet másokkal és dicsőítheti Istent.
Érdemes odafigyelnünk az esetnek egy érdekes mozzanatára. A néma a maga
erejéből képtelen a változtatásra. A saját képességei nem elegendőek
ahhoz, hogy kitörjön nyomorult élethelyzetéből. Ehhez külső segítség kell,
mégpedig olyannak a segítsége, akinek hatalma van a gonosz lélek felett.
Olyannak a segítségére van szükség, aki erősebb a gonosznál. A bűnök
rabságában élő ember nem képes a maga erejéből a felemelkedésre. Ehhez
Isten segítségére, megbocsátására van szükség. Akarom-e, hogy Isten
felemeljen, megajándékozzon a szabadsággal és megbocsásson?
© Horváth István Sándor
Imádság:
© Horváth István Sándor Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és
lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem,
vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy
téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről
színre láthassalak!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-12
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150312.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A Szent Márton evangelizációs ház épülésével kapcsolatban küldöm e rövid
tájékoztatót. A jó Isten kedvező időjárással jutalmazza igyekezetünket és
segíti munkánkat. Ennek köszönhetően az elmúlt hónapban elkészültek az
emeleti rész falai, és most már azon dolgozunk, hogy mielőbb tető kerüljön
az épületre. A jószándékú adakozók száma is szépen növekszik, Istennek
legyen hála a legkisebb adományért is!
A munkálatokat folyamatosan fotózom. A képeket megtekinthetitek a
www.szentmartonhaz.hu oldalon. Érdemes megnézni, mert az elmúlt hetekben,
hónapokban nagyon szépen haladtunk.
Jogosan merül fel bennetek a kérdés, miért kérem ilyen nagy igyekezettel
és bátorsággal támogatásotokat. Miért fogtam bele egy ilyen nagyszabású
munkába? Mi a ház célja és mi lesz a funkciója? Három szóban
összefoglalható a lényeg: evangelizáció, közösség és szeretetszolgálat. Az
első, és egyben legfontosabb küldetésünk, hogy Jézus örömhíre, az
evangélium minél több emberhez eljusson. Egyre újabb módokon, a
hagyományos mellett modern csatornákon is igyekszünk helyet teremteni
Jézus tanításának az emberek életében. Nem a pillanatnyi látványosságra
törekszünk, hanem arra, hogy az evangélium mindennapi lelki táplálék
legyen minden korosztálynak. Ezzel kapcsolatos szolgálatunk egyre
sokrétűbb, ezt támogatja az új evangelizációs ház. A második cél úgy
valósul meg, hogy Jézus örömhíre közösséget teremt, hiszen az evangélium
közös kincsünk, amiből élünk. Ennek fényében tartunk majd közösségi
programokat az evangelizációs házban. Mindehhez kapcsolódik a harmadik
célként a szeretetszolgálat, a karitász, hiszen az evangélium szerinti
élet cselekedetekre, a jócselekedetek gyakorlására ösztönöz minket. E
hármas cél mutatja, hogy az épülő evangelizációs ház nem csupán a helyi
közösséget szolgálja majd, hanem sokkal szélesebb kör élvezheti majd annak
lelki gyümölcseit.
Ezért kérem újra szeretettel, hogy ti, akik naponta olvassátok az
evangéliumot, segítsétek az evangelizációs ház megépülését. Az átadást és
felszentelést idén novemberre tervezzük. Az építkezés első szakaszát
(szerkezetkész állapot) április végéig kell ehhez befejeznünk. Ennek
költsége: 24 millió Ft.
Az eddigi adományok az első szakasz költségének több mint felét
biztosítják, és jó remény van arra, hogy a hiányzó összeg is rendelkezésre
fog állni, ha segítetek. Egy négyzetméternyi cserép (2800 Ft), egy lámpa
(4500 Ft) vagy akár egy radiátor (15000 Ft) ára már tényleges segítséget
jelent.
Az adományozók nevét (kivéve a névtelenséget kérőkét) a honlapon
közzétesszük. Mivel személyesen nem tudom mindenkinek megköszönni
adományát, ilyen módon fejezem ki köszönetemet, és így jelzem, hogy
adománya megérkezett. "Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki
építi azt" (127. zsoltár). Legyen öröm mindannyiunk számára, hogy az Úrral
együtt építhetjük meg a Szent Márton evangelizációs házat! A dicsőség
pedig legyen az Úré!
A jó Isten áldását kérem mindazokra, akik támogatják az evangelizációs ház
épülését!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. március 12.
Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szent Márton ház
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk egyszerűen igényelhető a www.szentmartonhaz.hu
honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben. Kérem,
írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze,
hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Szent Márton ház
+1 Kérem, hogy akik cégük számára közcélú adományukról igazolást kérnek, a
zalalovo at gmail.com címen jelezzék ezen igényüket. Köszönöm!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról