[Evangelium] 2015-03-04

[Evangelium mindennap]

   2015. március 4. – Szerda

   Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát  és
   bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az  Emberfiát
   a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd  kiszolgáltatják
   a pogányoknak,  megcsúfolják,  megostorozzák  és  keresztre  feszítik,  de
   harmadnapra feltámad.”
   Ekkor odalépett  hozzá a  Zebedeus-fiúknak (Jakab  és János  apostoloknak)
   anyja, fiaival  együtt, és  leborult előtte,  hogy kérjen  valamit.  Jézus
   megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,)  hogy
   az én két  fiam országodban melletted  üljön: az egyik  jobbodon, a  másik
   pedig bal oldaladon.” Jézus így  válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy  mit
   kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem
   ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A
   szenvedések kelyhét  velem  együtt  kiisszátok  majd.  De  hogy  ki  üljön
   mellettem jobb és bal felől,  azt nem én döntöm  el. Azok ülnek majd  ott,
   akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
   Amikor a többi  tíz (apostol)  ezt meghallotta,  méltatlankodni kezdett  a
   testvérpár viselkedése  miatt.  Jézus magához  hívta  őket, és  így  szólt
   hozzájuk: „Tudjátok,  hogy a  pogányoknál hogyan  hatalmaskodnak a  vezető
   emberek: akinek  nagyobb a  rangja, érezteti  a hatalmát.  Nálatok ne  így
   legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni,  legyen a szolgátok! És aki  első
   akar lenni, legyen  a cselédetek! Az  Emberfia sem azért  jött, hogy  neki
   szolgáljanak,  hanem  hogy  ő  szolgáljon  másoknak,  és  odaadja   életét
   váltságul mindenkiért.”
   Mt 20,17-28

   Elmélkedés:

   A tegnapi  evangélium kapcsán  az alázatos,  a szenvedést  önként  vállaló
   Jézusról  elmélkedtünk,   ma  pedig   az  ő   nagyravágyó   tanítványaival
   találkozunk. Meglehetősen  éles  az  ellentét,  amelyet  tovább  fokoz  az
   időbeli   egybeesés.    Tanítványai    éppen    akkor    kezdenek    saját
   felemelkedésükről gondolkozni,  amikor  Mesterük a  rá  váró  szenvedésről
   beszél nekik.
   A nagyravágyást  önmagában nem  érdemes  erkölcsi szempontból  jónak  vagy
   rossznak  minősítenünk.  Ha  valaki  azt  érti  alatta,  hogy  neki   több
   tisztelet, megbecsülés jár,  mint másoknak, pedig  valójában semmivel  sem
   tesz többet a közösségért vagy családjáért, mint mások, akkor  helytelenül
   gondolkozik. Abban  az  esetben is  helytelen  magatartásról van  szó,  ha
   valaki saját  előmenetele érdekében  minden  eszközt megragad,  még  mások
   háttérbe szorítását, megkárosítását is. Nagyra törőnek szoktuk nevezni azt
   az embert, aki jó  célokat tűz ki maga  elé, céltudatosan és  szorgalmasan
   törekszik azok megvalósítására, s e  célok inkább szolgálják mások  javát,
   mintsem az  övét.  Ez  esetben  pozitív  tulajdonságról  és  magatartásról
   beszélhetünk. Az evangéliumi  történetben Jézus ebbe  az irányba tereli  a
   két nagyravágyó  tanítványát,  mégpedig  saját  példájából,  küldetéséből,
   életáldozatából  kiindulva.   A   szenvedések   kelyhéről,   a   szenvedés
   vállalásáról, a szolgáló  lelkületről, az élet  odaadásáról beszél  nekik,
   amely értékes Isten szemében.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Én csak szegény bűnös vagyok, Uram, de mihelyt szólítalak, kegyelmeddel és
   irgalmaddal egészen elárasztasz engem. Legnagyobb boldogságomról  mondanék
   le, ha nem  törekednék arra, hogy  mindig csodálatos jelenlétedben  éljek!
   Ámen.
   Kolumbusz Kristóf

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-04
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150304.mp3