[Evangelium] 2015-03-01

[Evangelium mindennap]

   2015. március 1. – Nagyböjt 2. vasárnapja

   Abban az  időben Jézus  maga mellé  vette Pétert,  Jakabot és  Jánost,  és
   egyedül velük fölment  egy magas hegyre.  Ott elváltozott előttük.  Ruhája
   olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így
   a ruhát  kifehéríteni.  Egyszerre  megjelent  nekik  Illés  és  Mózes,  és
   beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan  jó
   nekünk itt lennünk! Készítsünk három  sátrat: neked egyet, Mózesnek  egyet
   és Illésnek egyet!”  Nem is tudta,  mit mond, annyira  meg voltak  ijedve.
   Ekkor felhő árnyékolta be őket, és  a felhőből szózat hallatszott: „Ez  az
   én szeretett  Fiam, őt  hallgassátok!” Mire  körülnéztek, már  senkit  sem
   láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy
   ne mondják el  senkinek, amit  láttak, amíg az  Emberfia fel  nem támad  a
   holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták,  hogy
   mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
   Mk 9,1-9

   Elmélkedés:

   A felhőben
   Érdekes fényképet kaptam  valakitől. A fotón  egy franciaországi  függőhíd
   volt, amint  éppen  leereszkedik rá  egy  felhő. A  képen  kristálytisztán
   látszódik, amint az  egyik hídpillért,  a folyót  és a  völgy egyik  felét
   megvilágítja a nap, de a másik pillérből és a völgy túlsó oldalából  semmi
   sem látszódik, az úttest eltűnik a felhőben, eltűnik a semmiben, mintha  a
   levegőben lógna az  út. A lenyűgöző  fénykép láttán elgondolkoztam:  vajon
   milyen érzés lehetett ebben a percben autóval ráhajtani a hídra? A  hídra,
   amelynek a végéből semmi sem látszódott. Milyen érzés lehetett haladni egy
   olyan úton, amely az  ismeretlenbe vezet? Milyen  érzés lehet menni  olyan
   irányba, amit az ember nem lát a szemével? Valószínűleg nem ilyen kérdések
   foglalkoztatták az éppen  arrafelé utazókat, s  egyáltalán nem  ijedhettek
   meg megpillantván  az  ismeretlenben  végződő, a  felhőben  elvesző  utat,
   hiszen azt is láthatták, hogy szemből,  a felhőből autók jönnek ki,  tehát
   nem lesz hirtelen vége az  útnak. Külső szemlélőként azt mondhatnám,  hogy
   reményteli érzés lehetett.
   Életünk  útján,  amely  vándorútként   és  keresztútként  is   felfogható,
   reménnyel haladunk előre. Azzal  a reménnyel, hogy életünk  nem vész el  a
   semmiben és nem a semmi felé tart, hanem eljutunk Isten örök országába, az
   örökkévalóságba, amit testi  szemünkkel ugyan most  még nem láthatunk,  de
   hitünk szerint létezik, s ahová  Isten mindannyiunkat meghív és vár.  Ebbe
   az örök országba, öröklétbe, ismeretlen világba, túlvilágba  pillanthatott
   be egy  rövid  időre  az  a  három  apostol,  aki  tanúja  lehetett  Jézus
   színeváltozásának a hegyen. Erről  az eseményről olvashatunk ma,  nagyböjt
   2. vasárnapján az evangéliumban. Péter, Jakab és János apostolok  lehettek
   a szemtanúi  annak, hogy  milyen dicsőség  vár majd  Jézusra a  feltámadás
   után,  illetve  mire  számíthatnak  azok  az  emberek,  akik  eljutnak   a
   mennyországba, az  örök  üdvösségre. Az  élmény  felejthetetlen  számukra.
   Megtapasztalják,  hogy  jó  Isten  közelében  lenni.  Mesterük  kifejezett
   tiltása miatt  ugyan  nem  beszélhettek apostoltársaiknak  és  másoknak  a
   hegyen  átélt   élményükről,  de   egymás  között   beszélgetve   többször
   felidézhették azt  a későbbiekben.  Amikor a  feltámadás húsvéti  eseménye
   után találkozhattak  a  feltámadt Úrral  és  láthatták őt  dicsőséges,  új
   testében, akkor  ismételten eszükbe  jutottak a  hegyen történtek,  az  Úr
   alakja ragyogó fehér ruhában  és tündöklő arca,  és megértették azt,  hogy
   miért is beszélt nekik a hegyről lejövet az Emberfia feltámadásáról.
   E mai nagyböjti  vasárnapon egy rövid  időre eltűnik szemünk  elől a  köd,
   megszűnik a homály és felragyog számunkra a dicsőségbe öltözött  Krisztus.
   És feltárul  az út,  a végső  cél, a  „túlsó part,”  ahová életünk  vezet.
   Életünk nem reménytelen  küzdelem tehát  az idővel,  az elmúlással,  hanem
   reményteli előrehaladás  az örök  élet felé,  ahová Jézus  Krisztus  vezet
   minket. A  nagyböjti időszak  segítsen minket  abban, hogy  újra a  helyes
   irányba állítsuk  életünket  és erősítse  bennünk  a reményt,  hogy  Isten
   kegyelmének és  irgalmának köszönhetően  földi életünk  után a  feltámadás
   révén eljuthatunk a mennyországba.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus  Krisztus!  Te   egykor  a  kiválasztott  három   apostolnak
   megmutattad isteni dicsőségedet. Kérünk,  mutasd meg nekünk is  dicsőséges
   arcodat, hogy életünk nehéz óráiban, a szenvedések és a betegség idején új
   erőt kapjunk. Mutasd meg számunkra, milyen sors, milyen dicsőség vár  ránk
   a feltámadást  követően,  ha  kitartunk  veled  a  szenvedésben.  Erősítsd
   bennünk  az  örök  élet  reményét!  Adj  nekünk  tanulékony  lelket,  hogy
   szavadban felismerjük azt az igazságot, amely minket az üdvösségre vezet.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-01
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150301.mp3