[Evangelium] 2015-07-19

[Evangelium mindennap]

   2015. július 19. – Évközi 16. vasárnap

   Abban az  időben:  Az  apostolok  összegyűltek  Jézushoz,  és  beszámoltak
   mindarról, amit tettek és  tanítottak. Ő így  szólt hozzájuk: „Gyertek  ti
   is, (menjünk)  a  pusztaságba egy  magányos  helyre, hogy  pihenjetek  egy
   kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre  sem
   maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre,
   hogy magukban  legyenek.  De  sokan  látták,  amikor  elmentek,  és  sokan
   megtudták. Erre  minden városból  gyalog odasiettek,  és megelőzték  őket.
   Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve.  Olyanok
   voltak, mint  pásztor  nélküli  juhok.  Ezért  tanítani  kezdte  őket  sok
   mindenre.
   Mk 6,30-34

   Elmélkedés:

   Keresztény küldetésünk
   A múlt vasárnapi evangélium az  apostolok missziós útra küldéséről  szólt.
   Témájában ezt  a részt  folytatja a  mai, amely  arról számol  be, hogy  a
   küldöttek visszatérnek  útjukról. E  kettő  között található  egy  kitérő,
   amely  szerint  Heródes  Antipász  megöleti  Keresztelő  Jánost  (vö.   Mk
   6,14-29). János halálának elbeszélése kitölti  azt az időbeli űrt, ami  az
   apostolok elküldése  és visszatérése  között van.  Az apostolok  távolléte
   idején Jézus nem tesz semmit, legalábbis semmilyen cselekedetét nem jegyzi
   le  Márk   evangélista  ebből   az  időből.   Jogosan  állíthatjuk,   hogy
   tanítványai, apostolai nélkül Jézus nem tanít, és nem tesz egyetlen csodát
   sem. Megtehetné, de  mégis inkább  visszahúzódik egy kis  időre, mert  azt
   akarja, hogy tanítványai minden tevékenységének részesei legyenek,  hiszen
   feltámadását és mennybemenetelét  követően arról  fognak majd  tanúskodni,
   amit személyesen átéltek Mesterük mellett.
   Kissé sajnálkozunk  azon, hogy  az evangélista  egy félmondattal  túlteszi
   magát az apostolok  beszámolóján visszatérésüket követően.  Tulajdonképpen
   semmit nem  tudunk meg  abból, mennyi  ideig voltak  távol, merre  jártak,
   kikkel találkoztak, hogyan tanítottak, mit  tettek, illetve, hogy mi  volt
   szolgálatuk eredménye. Jézus figyelmességének jeleként értékelhetjük azt a
   mozzanatot, hogy  miután észrevette,  hogy apostolainak  még evésre  sincs
   ideje,  egy   elhagyatott  helyre   viszi  őket   annak  érdekében,   hogy
   kipihenhessék magukat. Az elbeszélő ezen megjegyzése ugyanakkor előkészíti
   a következő nap eseményét, mikor a pusztában tartózkodó és táplálék nélkül
   maradt   nagy   népsokaságot   Jézus   jóllakatja,   azaz   a   csodálatos
   kenyérszaporítást (vö. (Mk 6,35-44).
   Mai elmélkedésünkben  érdemes kitérnünk  keresztény küldetésünkre,  hiszen
   miként  egykor  Jézus  útnak  indította  apostolait,  hogy  az  ő  nevében
   tanítsanak, ugyanúgy mi is  azt a küldetést  kapjuk tőle, hogy  folytassuk
   szolgálatát  a  világban.  Bennünket  is   Krisztus  küld,  mi  is  az   ő
   követségében járunk.  E küldetést  mindannyian a  keresztség  felvételekor
   kapjuk  meg,  s  ehhez  kapjuk  a  Szentlélek  megerősítését  a   bérmálás
   szentségében. Soha ne gondoljuk azt, hogy a hit hirdetése csak az  egyházi
   személyek, a  püspökök és  a papok  feladata, hiszen  ez valójában  minden
   keresztény ember kötelessége.  Soha ne gondoljuk  azt, hogy  alkalmatlanok
   vagyunk a tanúságtételre,  mert valójában  nem a mi  személyünk a  fontos,
   hanem az, akinek  küldöttei vagyunk, vagyis  Krisztus. Lehet, hogy  emberi
   képességeinket kevésnek tartjuk  egy ilyen felelősségteljes  szolgálathoz,
   de nem  is  arra kell  építenünk,  hanem a  Szentlélek  kegyelmére,  amely
   mindenkit megerősít a hitben és a tanúságtételben. A kifogások keresése és
   a mentegetőzés helyett inkább gondoljunk azokra, akikhez küldetésünk szól:
   a reményvesztett emberekre, az igazságot keresőkre, a szeretetre éhezőkre.
   Gondoljunk azokra, akik keresik azokat az értékeket, amelyek boldogságukat
   jelentik, s akik  talán még  nem is  gondolják, hogy  a boldogságot  Isten
   adja. Gondoljunk  azokra,  akik  általunk  és  tanúságtevő  életünk  által
   ismerik meg a minden embert üdvözíteni akaró Istent.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Az  általad küldött  apostolok nem  a maguk  útját
   járták, hanem a te utadat. Nem saját elképzeléseik és vágyaik  ösztönözték
   őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy a te küldötteid.  Példájuk
   láttán és azt követvén mi is alázattal és engedelmességgel indulunk,  mert
   nem a saját elképzeléseink vagy akaratunk útján szeretnénk haladni,  hanem
   az Isten által számunkra  kijelölt úton előbbre  jutni. Te a  szentmisében
   magadhoz hívsz minket. Tanításod hallgatása  és a szentáldozás adjon  erőt
   mindennapi feladataink  végzéséhez  a  munkahelyen  és  otthon,  családunk
   körében!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150719.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-19