[Evangelium] 2015-01-20
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Jan. 20., K, 01:00:02 CET
2015. január 20. – Kedd
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben
tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd,
olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik:
„Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött
és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a
megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a
kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik:
„A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia
ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28
Elmélkedés:
A böjtre vonatkozó kérdés után újabb konfliktusról szól az evangélium. A
vitához a témát az szolgáltatja, hogy Jézus tanítványai szombati napon
kalászokat téptek le, s azok termését megették. Tevékenységüket a
farizeusok munkavégzésnek minősítették, azaz olyan cselekedetnek, amit a
szombati pihenőnapon tilos volt végezni. Vélekedésük roppant
kicsinyességről árulkodik. Mintha ezen múlna a vallásosság. Mintha
rendkívüli jelentősége volna a dolognak. Jézus most is megvédi
tanítványait. Mégpedig nem úgy, hogy feleslegesnek minősíti a szombatra
vonatkozó előírásokat, hanem rámutat arra, hogy az emberek által hozott
törvényeket olykor felülírja az élet törvénye, a józan ész parancsa.
Isten törvényei és parancsai olyanok, mint az útjelző táblák. Mutatják a
helyes irányt az ember számára. A farizeusok is ismerték ezeket a
törvényeket, de lecövekeltek mellettük. Belekapaszkodtak a táblába és egy
tapodtat sem voltak hajlandók lépni. Itt érezték magukat biztonságban és
másokat is arra akartak rávenni, hogy hozzájuk hasonlóan ragaszkodjanak a
törvényekhez. De a törvények valójában csak útjelzők és nem végcélok.
Felismerem-e, hogy Isten parancsai az üdvösségre vezetnek? Követem-e az
utat, amelyet Isten törvényei mutatnak számomra? Felismerem-e Isten minden
törvénye hátterében az ő szeretetét?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, állj mellettünk, oltalmazz minket!
Mentsd meg a bajban levőket, emeld fel az elesetteket, az imádkozóknak
mutasd meg magad!Segítsd a betegeket, vezesd vissza helyes útra a
tévelygőket! Tápláld az éhezőket, szabadítsd meg a foglyokat, erősítsd a
gyengéket, bátorítsd a kishitűeket! Add, hogy minden nép megismerjen
téged!
Szent Kelemen pápa
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-01-20
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150120.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról