[Evangelium] 2015-01-08

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Jan. 8., Cs, 01:00:01 CET


   2015. január 8. - Csütörtök

   Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott  maga előtt. Megesett a szíve  az
   embereken, mert olyanok voltak,  mint a pásztor  nélküli juhok. Ezért  sok
   mindenre kezdte őket tanítani.  Későre járt már  az idő, amikor  odaléptek
   hozzá tanítványai, és  figyelmeztették: „A  vidék elhagyatott,  az idő  is
   eljárt.  Bocsásd  el  őket,  hogy  a  környékbeli  tanyákra  és   falvakba
   mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így  válaszolt:
   „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret  venni
   kétszáz dénárért, hogy  elláthassuk őket?” Erre  Jézus megkérdezte:  „Hány
   kenyeretek  van?   Menjetek,  nézzetek   csak  körül!”   Körülnéztek,   és
   jelentették: „Öt kenyerünk  és két  halunk.” Ekkor  meghagyta nekik,  hogy
   csoportokban telepítsék le  mindnyájukat a zöld  gyepre. Le is  telepedtek
   százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
   halat, föltekintett az égre, és  hálát adott. Majd megtörte a  kenyereket,
   és tanítványainak  adta,  hogy osszák  ki.  A két  halat  is  szétosztotta
   valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még  tizenkét
   kosarat szedtek tele  a kenyér és  a hal maradékából;  pedig ötezer  férfi
   evett a kenyérből.
   Mk 6,34-44

   Elmélkedés:

   A kenyerek  megszaporításának  csodájáról olvasunk  a  mai  evangéliumban.
   Tanítását követően  arra kérik  Jézust tanítványai,  hogy küldje  haza  az
   embereket, mert  ezen  a  helyen  nem  tudnak  elegendő  élelmet  szerezni
   maguknak. Ő  viszont egészen  más megoldásban  gondolkodik, azt  szeretné,
   hogy az emberek itt egyenek. Az öt kenyér és a két hal rendkívül  kevésnek
   számít, ha  több ezer  éhes  ember van  jelen.  Jézus pedig  csodát  tesz,
   jóllakatja a népet.
   Miért került a karácsonyi időszakra ez a szentírási részlet és mi a  saját
   mondanivalója?  Ennek  megértéséhez  tudnunk  kell,  hogy  Jézus   korában
   fokozott volt a Messiás-várás. Ennek oka az idegen, római megszállás volt.
   A Messiástól  azt  várták,  hogy megszabadítja  a  népet.  Ugyanakkor  azt
   vélték, hogy a  Messiást arról  lehet majd felismerni,  hogy megismétli  a
   manna csodát. Ahogyan a pusztai vándorlás idején manna-kenyérrel  táplálta
   a választott népet, ugyanúgy  fogja jóllakatni a  Messiás az embereket.  A
   kenyérszaporítás eseménye tehát  a messiási  idők jele, aki  ezt a  csodát
   teszi, arról jogosan véli a nép, hogy ő a Messiás. Karácsonykor  Jézusnak,
   a Messiásnak  születését  ünnepeltük. A  gyermekben  még nem  ismerte  fel
   mindenki, hogy ő a Messiás, később azonban cselekedetei jelként szolgáltak
   és igazolták, hogy a messiási ígéretek az ő személyében teljesedtek be.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg  nekem
   az istengyermekség szellemét,  taníts meg arra,  hogyan kell mindig  Isten
   gyermekéhez méltóan cselekednem!
   Maradj  bennem!  Add,  hogy   én  is  mindig   benned  maradjak,  és   úgy
   szerethesselek, ahogyan  te szeretsz  engem!  Nálad nélkül  semmi  vagyok.
   Magamtól  semmire   sem  megyek.   De   egyesíts  önmagaddal,   tölts   el
   szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-01-08
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150108.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik adományaikkal segítik az  internetes
   evangelizációt. Önkéntes támogatásuk  jóvoltából továbbra  is ingyenes  az
   e-mailes küldés, a honlapokba való beépítés, a meghallgatható változat  és
   az okostelefonos alkalmazások letöltése, valamint természetesen a vakok és
   gyengénlátók számára készített külön lista is.
   Igyekszem  a  legmodernebb  eszközöket   is  felhasználni  az   evangélium
   terjesztésében. Fejlesztéseinkkel  világviszonylatban  is  élen  járunk  a
   naponta evangéliumot küldő mobilalkalmazások területén. Erkölcsi és anyagi
   támogatásotok nélkül  nem  értük volna  el  ezt az  eredményt.  Az  iPhone
   készülékekre már letölthető az  új alkalmazás (AppStore -  evangelium365),
   amelyet az észrevételek alapján még  finomítunk egy kicsit. Még  januárban
   az új androidos verzió is elkészül reményeink szerint.

   Kérem, akinek  van rá  lehetősége, támogassa  2015-ben is  e-vangelizációs
   szolgálatunkat. A  legkisebb fizetőeszköz  Magyarországon az  5  forintos.
   Szeretettel  kérlek   benneteket,   támogassátok   naponta   ennyivel   az
   e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Napi  5 forint talán nem is olyan  sok,
   egy jelképes összeg.  Akinek pedig  a jó Isten  többet adott,  felajánlhat
   akár többet is.
   Isten jutalmazza meg sokszorosan mindenki nagylelkűségét!

   Az idei  év  evangéliumi  elmélkedéseit tartalmazó  könyvem  (Szívem  első
   gondolata 2015) még megrendelhető az alábbi linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform

   A jó  Isten áldását  kérem életetekre,  családotokra és  munkátokra az  új
   esztendőben!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2015. január 8.

   Adományokat az alábbi lehetőségeken lehet küldeni.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás céljánál válassza az E-vangélium lehetőséget.
   2.
   Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: E-vangélium

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: E-vangélium

   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín  csekken  is  elküldheti  a  következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény: E-vangélium

   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni. Megjegyzés: E-vangélium


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról