[Evangelium] 2015-02-20

[Evangelium mindennap]

   2015. február 20. – Péntek

   Keresztelő János tanítványai  egyszer Jézushoz  járultak, és  megkérdezték
   tőle: „Miért  van az,  hogy mi  és a  farizeusok gyakran  böjtölünk, a  te
   tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik:  „Vajon
   szomorkodhat-e a násznép,  amíg velük  van a vőlegény?  Eljönnek a  napok,
   amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
   Mt 9,14-15

   Elmélkedés:

   Az ószövetségi idők  zsidó hagyományában  a böjt  megtartása kétféle  célt
   szolgált. Egyrészt akkor  hirdettek az  egész nép  számára böjtöt,  amikor
   valamilyen veszélyben  Istenhez  fordultak segítségért  és  imádságukat  a
   böjtöléssel akarták  megerősíteni. Másrészt  a böjt  bűnbánati  cselekedet
   volt, a  bűnösség elismerése  és kifejezése  annak, hogy  vissza  kívánnak
   térni  Isten   törvényeinek  útjára.   E   kétféle  vonatkozás   a   zsidó
   gondolkozásban szorosan  összetartozott:  a  népet  azért  éri  valamilyen
   csapás vagy fenyegetés, mert bűnös és nem él az Istentől kapott  törvények
   szerint. Ha tehát a böjt megtartásával közelednek Istenhez, el fog múlni a
   veszély.
   Jézus  és  a  későbbiekben  a  keresztény  gyakorlat  új  értelmet  ad   a
   böjtölésnek, amely túlmutat  a korábbi  nagyonis gyakorlatias,  haszonelvű
   szempontokon. „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?”
   (Mt 9,15) -  teszi fel a  kérdést Jézus a  mai evangélium szerint,  amikor
   Keresztelő János  tanítványai nehezményezik,  hogy Jézus  tanítványai  nem
   tartanak böjtöt, holott  ők és  a farizeusok tanítványai  is megtartják  a
   böjti szokásokat. Az Úr szemében tehát a böjt szomorúságot, gyászt jelent,
   aminek véleménye szerint most, amíg ő a világban van, nincs itt az  ideje.
   E ponton nyer valójában  új értelmet és mély  lelki tartalmat a böjt:  már
   nem a gyász és a szomorúság  kifejezése és nem csupán segélykiáltás  Isten
   felé, hanem a várakozás  kifejezése. Böjttel várjuk az  Urat, a vele  való
   találkozást.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Istenem,  szívből  bánom  egész életem  minden  vétkét,  mert  ezzel
   rászolgáltam büntetésedre;  mivel hozzád,  legnagyobb jótevőmhöz  hálátlan
   voltam; különösen pedig  azért, mert téged,  végtelenül jó Istent  ezáltal
   megbántottalak!
   Ígérem, hogy életemet megjavítom, és  többé nem akarok vétkezni.  Jézusom,
   add ehhez kegyelmedet!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-02-20
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150220.mp3