[Evangelium] 2015-12-15

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Dec. 15., K, 01:00:06 CET


   2015. december 15. – Kedd

   Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi
   a véleményetek? Egy  embernek két fia  volt. Odament az  egyikhez, és  így
   szólt hozzá:  „Fiam,  menj  ki ma,  és  dolgozz  a szőlőben!”  A  fiú  azt
   válaszolta: „Nincs kedvem!”, de később megbánta, és mégis kiment.  Odament
   a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!”,  menni
   azonban nem ment. Kettőjük közül  melyikük teljesítette az apa  akaratát?”
   Azt felelték: „Az első.”
   Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők
   megelőznek  titeket  Isten  országában.  Mert  eljött  hozzátok  János  az
   igazságosság útján járva, és  ti nem hittetek neki,  a vámosok és  utcanők
   viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek
   jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
   Mt 21,28-32

   Elmélkedés:

   Jézus példázata  egy  apáról és  két  fiáról  szól. Egyik  fiú  sem  élvez
   előjogokat a  másikkal szemben.  Az apa  mindkét fiával  szemben  ugyanúgy
   viselkedik,  mindkettőjüktől  ugyanazt   kéri.  Az  apa   és  a  két   fiú
   kapcsolatát, viszonyát  a  szavak  és  a  cselekedetek  szintjén  egyaránt
   megismerjük. Az első fiú meglehetősen ridegen felel apjának, megtagadja  a
   kérés teljesítését.  Még  a  kötelező tiszteletről  és  udvariasságról  is
   megfeledkezik, amikor  nem szólítja  apjának azt,  aki őt  fiának  nevezi.
   Ezzel szemben a második fiú a szavak szintjén rendkívül tisztelettudó.  Ez
   nem csak  abban mutatkozik  meg, hogy  azonnal igent  mond apja  kérésére,
   hanem abban  is,  hogy  „úrnak”  nevezi  apját,  s  ezzel  elismeri  annak
   tekintélyét.
   A cselekedetek szintjén viszont már megfordul a helyzet. Az első fiú,  aki
   ugyan szóban megtagadta a kérést, mégis teljesíti apja akaratát. A második
   viszont, aki korábban  ugyan kifejezte  készségét, mégsem  tette meg  azt,
   amit apja  kért tőle.  A  példázat két  vallási magatartást  állít  szembe
   egymással, helyesnek  és követendőnek  nevezvén az  elsőt és  helytelennek
   minősítvén a másodikat.
   Jézus  mind  a  szavak,  mind  a  cselekedetek  szintjén  a  mennyei  Atya
   engedelmes Fiának  bizonyult.  Tőle  érdemes megtanulnunk  a  Atya  iránti
   engedelmességet.
   Ma különösen is figyelek arra, hogy amit mondok, azt meg is teszem.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Jézus, reményünk!  Téged követve  azt  választjuk, hogy  szívünk  mélyéből
   szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük
   is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk,
   hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled
   mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151215.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!

   Szeretettel ajánlom  nektek  és  szeretteiteknek a  jövő  évi  evangéliumi
   elmélkedéseket, új  könyveimet  és  evangelizációs  kiadványainkat.  Olyan
   karácsonyi ajándékok  ezek,  amelyek  nem csupán  néhány  napra  szereznek
   örömet, hanem legalább egy évre.

   Az idő  rövidsége  miatt jelzem,  hogy  akik 2015.  december  19.  szombat
   éjfélig elküldik megrendelésüket, karácsonyig biztosan számíthatnak  annak
   megérkezésére. Utána is  lehet természetesen kérni,  de ezesetben csak  az
   ünnepek után várható a szállítás.

   Akik ezen a héten, azaz 2015. december 14 és 19. között rendelnek legalább
   3 könyvet (a gyereknaptár nem számít könyvnek), azok kapnak ajándékba  egy
   csomag (6db) textil  szaloncukrot. Minden további  3 könyvért szintén  jár
   1-1 csomag szaloncukor.

   Bővebb információért  és  megrendeléshez kattintson  a  következő  linkre:
   https://docs.google.com/forms/d/1XQ90ah0NZUX7ZgR7GolaskYsUdbVUZ7z6VaPoKnkUGU/viewform

   1000 könyv 1000 gyermeknek
   Idén adventben  is  tartunk  jótékonysági  akciót,  amely  keretében  1000
   ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek.  A plébániákon és  a helyi  karitászon
   keresztül olyan családokhoz juttatjuk el az ingyenes könyveket, akiknek  a
   karácsonyi  ajándékvásárlás  gondot  jelent  szegénységük  miatt.  Idén  A
   betlehemi  jászol  vagy  a  Szent   Márton  életútja  könyvet  küldjük   a
   gyermekeknek.
   Kérem, segítse  Ön  is  evangelizációs és  karitatív  munkánkat!  1200  Ft
   adományával hozzájárulhat  ahhoz, hogy  egy  gyermeknek ünneppé  tegyük  a
   karácsonyt. Az adakozás Önnek is örömet fog jelenteni. A jó Isten  fizesse
   meg nagylelkűségét!
   Szeretettel és köszönettel: István atya - Horváth István Sándor
   2015. december 15.

   Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A  támogatás céljánál  válassza az  1000 könyv  1000  gyermeknek
   lehetőséget.

   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-12-15


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról