[Evangelium] 2015-12-06

[Evangelium mindennap]

   2015. december 6. – Advent 2. vasárnapja

   Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius
   Pilátus  volt  Judea  helytartója.  Galileának  Heródes  volt  a  negyedes
   fejedelme, testvére, Fülöp  meg Itureának  és Trachonitisz  tartományának,
   Lizániász pedig  Abilinának volt  a negyedes  fejedelme. Annás  és  Kaifás
   főpapok idejében  az  Úr szózatot  intézett  Jánoshoz, Zakariás  fiához  a
   pusztában.
   S ő bejárta  a Jordán egész  vidékét, hirdette a  bűnbánat keresztségét  a
   bűnök  bocsánatára,  ahogy  meg   van  írva  Izajás  próféta   beszédeinek
   könyvében: „A  pusztába kiáltónak  ez a  szava: Készítsétek  az Úr  útját,
   egyengessétek ösvényeit. A völgyeket  töltsétek fel, a hegyeket,  halmokat
   hordjátok el.  Ami görbe,  legyen egyenessé,  a göröngyös  változzék  sima
   úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”
   Lk 3,1-6

   Elmélkedés:

   Az óra a jelent mutatja
   Lukács evangélista időmeghatározással kezdi Keresztelő János  tevékenysége
   leírását.  János  akkor  lépett  fel   a  nép  körében,  amikor  a   Római
   Birodalomban  immár  tizenötödik  éve  Tibériusz  császár  uralkodott.  Az
   evangélista elegendőnek tartja  az év ilyen  megjelölését. Mai  fogalmaink
   szerint nem neveznénk pontosnak ezt a kissé elnagyolt időmeghatározást, mi
   kíváncsiak lennénk a  hónapra és  a napra is.  Abban a  korban persze  más
   területeken is hasonlóan bántak az idővel. Az ókori olimpiák  történetéről
   szóló könyvben olvasom, hogy az  egyik legelső versenyszám a  stadionfutás
   volt, amelynek  távja csaknem  200 méter  volt. Az  győzött, aki  elsőként
   haladt át a célvonalon,  de hogy mennyi idő  alatt sikerült ez a  Krisztus
   előtti  évszázadokban,  arról  nem  maradtak  feljegyzések.  Manapság  egy
   hasonló versenyen  századmásodpercek és  ezredmásodpercek döntenek,  és  a
   viták megelőzésére olyan időmérő  eszközökre van szükség, amelyek  képesek
   erre a pontosságra.
   Az ember  az időt  mindig  folyamatában nézi.  Az időben  zajló  események
   meghatároznak  egy   időrendiséget.   A  történésekhez   és   eseményekhez
   hozzárendeljük az  időt.  A  múlt  eseményeire  visszaemlékezünk,  a  jövő
   eseményeit előre tervezzük,  tudván, hogy  azok is idővel  a múlt  részévé
   válnak. Emberi életünk  is az időben  zajlik. Tudjuk születésünk  dátumát,
   tudjuk, hogy mikor kezdtünk el  a különböző szintű iskolákba járni,  mikor
   kezdtünk  el  dolgozni.  Életünk  jelentősebb  eseményeit  napra  pontosan
   megjegyezzük  és  évente  akár  meg  is  ünnepeljük  annak   évfordulóját.
   Gyerekkorunktól kezdve hozzászokunk ahhoz,  hogy tanulásunk és munkánk  az
   időhöz kötött. Az iskolai tanóra becsengetéssel kezdődik és kicsengetéssel
   fejeződik be. A munkaidő kezdetét kötelező, a végét illő betartani. Pontos
   ideje van az autóbusz,  a vonat, a repülőgép  és más közlekedési  eszközök
   indulásának és érkezésének, s mivel atomórához igazított  okostelefonjaink
   segítségével mindig  tudjuk  a  pontos időt,  bosszankodunk  az  esetleges
   késések  miatt.  Órák  vesznek  körül  minket  mindenütt,  amelyek  jelzik
   számunkra a pontos időt. Minden óra  a jelen idejét mutatja. Nem a  múltat
   és nem a  jövőt. Az óra  jelzi az idő  múlását és emlékeztet  minket a  mi
   időnk múlására.
   Életünk során  állandóan ellentétbe  kerülünk az  idővel. A  gyermek és  a
   fiatal a jövőben  él, amikor előre  tervezgeti életét. Az  idősek pedig  a
   múltjukból, emlékeikből élnek.  Mintha nem  tudnánk a  jelenben élni,  nem
   volnánk képesek arra, hogy megragadjuk a jelen pillanat feladatát, örömét.
   Itt most ne  arra a  világszemléletre gondoljunk,  amely a  „Ragadd meg  a
   napot és élj  a mának!” jelszót  hangoztatja, hanem arra,  hogy a mai  nap
   teendőire, feladataira és lehetőségeire kell koncentrálnunk. Amit  ugyanis
   a múltban elmulasztottunk azon  már kár keseregnünk. Nem  is a holnapi,  a
   jövő heti vagy egy jövőbeli feladat a fontos számunkra a mai napon,  hanem
   az, amit ma kell  megtennünk. A jelenben érdemes  élnünk, arra az  emberre
   érdemes figyelnünk, aki most  szól hozzánk, most  mondja el nekünk  örömét
   vagy  éppen  most  van  szüksége  vigasztalásra.  A  segítségért   hozzánk
   fordulónak ma tudunk segíteni, mert holnap már máshol lesz. Két nap múlva,
   december 8-án  kezdődik  az  Irgalmasság  Szentéve,  amelyet  Ferenc  pápa
   hirdetett meg.  Az Irgalmasság  Szentévében  az imént  elhangzottakat  így
   mondhatjuk:  az  éhezőnek  ma  kell   enni  adni,  a  szomjazót  ma   kell
   megitatnunk,  a  ruhátlant  ma  kell  felöltöztetnünk,  az  idegeneket  és
   utazókat ma kell  befogadnunk, a  betegeket és börtönben  lévőket ma  kell
   meglátogatnunk.  Ne  a  „má”-nak,  hanem  a  „má”-ban  élj!  Élj  abban  a
   pillanatban, amit az  órád mutat! Élj  a jelenben! És  közben törekedj  az
   örökkévalóságra!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, irgalmas  Atyánk!  Teremts  a mi  szívünkben  csendet,  amelyben
   meghallhatjuk a  te  megtérésre  hívó  szavad.  Az  advent  bűnbánati  idő
   számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem
   csak új egyházi év  kezdődik, hanem egy új  élet kezdete lehet  számunkra.
   Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből
   fakad, hanem az irántad  érzett szeretetből. Szeretetünket azzal  fejezzük
   most ki,  hogy  irgalmadban  bízva  és  megbocsátásodat  kérve  bűnbánatot
   tartunk,  elvégezzük  szentgyónásunkat.  Vezess  minket,  hogy   karácsony
   éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus  Krisztussal,
   aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151206.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-12-06