[Evangelium] 2015-12-04

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Dec. 4., P, 01:00:21 CET


   2015. december 4. – Péntek

   Mt 9,27-31

   Elmélkedés:

   A hit kifejezése és megvallása többször előkerül az evangéliumokban. A mai
   szakaszban a csoda  előfeltételeként szerepel. A  két vaktól, akik  Jézust
   követik, az Úr  ezt kérdezi: „Hiszitek-e,  hogy tudok segíteni  rajtatok?”
   Előzetesen már  kifejezték hitüket  azzal,  hogy „Dávid  fiának”  nevezték
   Jézust. A korabeli  felfogás szerint  ugyanis az  eljövendő Messiás  Dávid
   király  leszármazottja,  azaz   „Dávid  fia”  lesz.   A  kérdéssel   Jézus
   tulajdonképpen újabb megerősítést  kér, amire a  vakok azonnal  megvallják
   hitüket, s  ezt  követően  történik  meg  velük  a  csoda,  nyerik  vissza
   szemükvilágát.
   Bár a történet kulcspontja a hit és annak megvallása, mégis érdemes  másra
   is felfigyelnünk.  Például  arra,  hogy a  vakok  követni  kezdik  Jézust.
   Feltehetően megszokott helyükön üldögéltek, koldultak, várakoztak,  amikor
   odaérhetett Jézus és kísérete.  Megtudván, hogy ki  halad el mellettük  az
   úton, a két  vak nem marad  a helyén, hanem  felkelnek és elindulnak.  Jól
   tudják, ha  ott  maradnak,  ahol  nap mint  nap  üldögélnek,  akkor  semmi
   változásra  nem  számíthatnak.  Útközben  hangosan  kiáltoznak,   messiási
   jelzőkkel illetik Jézust, s  nem állnak meg, még  akkor sem, ha  látszólag
   meg sem hallja őket.
   Esetük azt  tanítja,  hogy  az adventi  időben  talán  érdemes  felállnom,
   megszokott helyemet  elhagynom. Ma  odalépek valakihez,  akivel még  sosem
   beszélgettem.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mutasd meg,  Uram, a  Szegénységet,  amelyet annyira  szerettél!  Irgalmas
   Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység
   után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben
   az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra
   vágyom, hogy ebben  a kincsben  legyek gazdag!  Állhatatosan kérlek,  hadd
   lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, te egészen szegény voltál, s így én
   sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok
   élni, amit felebarátaim adnak nekem!
   Assisi Szent Ferenc

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151204.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-12-04


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról