[Evangelium] 2015-08-16

[Evangelium mindennap]

   2015. augusztus 16. – Évközi 20. vasárnap

   Abban az  időben így  beszélt Jézus  a zsidók  sokaságához: „Én  vagyok  a
   mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni
   fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
   Vita támadt  erre a  zsidók  között: „Hogyan  adhatja ez  testét  eledelül
   nekünk?”
   Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek  az
   Emberfia testét, és nem isszátok az  ő vérét, nem lesz élet bennetek.  Aki
   eszi az én testemet, és issza az  én véremet, annak örök élete van, és  én
   feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az  én
   vérem valóban ital. Aki  eszi az én  testemet és issza  az én véremet,  az
   bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya
   által élek,  úgy  az  is, aki  engem  eszik,  énáltalam él.  Ez  az  égből
   alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a
   kenyeret eszi, örökké él!”
   Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
   Jn 6,51-59

   Elmélkedés:

   Krisztus áldozata és a mi áldozatunk
   Az előző  vasárnapok elmélkedéseinek  gondolatmenetét folytatva  fordítsuk
   figyelmünket az Eucharisztia  szentségi és áldozati  jellegére. Amikor  az
   Eucharisztiáról, mint  szentségről beszélünk,  akkor e  szentség  hatásait
   érdemes megvizsgálnunk. Az Oltáriszentség célja, hogy közösséget teremtsen
   Krisztussal, továbbá  közösséget teremtsen  a többi  keresztény  emberrel,
   valamint lelki megerősítést  adjon az  egyén számára.  A Krisztussal  való
   közösséggel kapcsolatban ezt olvassuk a mai evangéliumi részben: „Aki eszi
   az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne”  (Jn
   6,56). A hívő ember arra vágyakozik, hogy egyesüljön Istennel. Nem akarunk
   Istenné válni,  hiszen  az  már  lázadás volna  a  teremtmény  részéről  a
   Teremtővel szemben, de kapcsolatba szeretnénk vele kerülni. Túl azon, hogy
   eljut hozzánk Isten  üzenete és megismerhetjük  őt jelei által,  egyesülni
   szeretnénk vele, mert boldogságunk  teljességét benne találjuk meg.  Isten
   pedig az Oltáriszentség  és a  szentáldozás által  lehetőséget ad  nekünk,
   hogy ez a vágyunk beteljesedjen már földi életünk folyamán.
   Az Oltáriszentség másik  hatása, hogy egyesíti  mindazokat, akik  Krisztus
   testét magukhoz  veszik.  Szent  Pál  apostol ezt  így  fogalmazza  meg  a
   korintusiakhoz írt első levelében: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy  test
   vagyunk, mert mindannyian egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Már  az
   őskeresztény  idők  igehirdetésében  megjelenik  a  következő  szemléletes
   jelkép:  miként  a  gabonaszemek  egyesülnek  a  kenyérben  és  miként   a
   szőlőszemek egyesülnek a borban, ugyanúgy egy közösséggé válnak  mindazok,
   akik ugyanazzal az élő kenyérrel, Krisztus testével táplálkoznak.
   A szentség harmadik hatása az egyén lelki megerősítése. Erre utalnak Jézus
   szavai: „Ha nem eszitek  az Emberfia testét, és  nem isszátok az ő  vérét,
   nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Az Eucharisztia tehát az életet jelenti
   számunkra, illetve az örök életet biztosítja.
   Mindezek   után   nézzük   meg,   milyen   értelemben   beszélhetünk    az
   Oltáriszentséggel   kapcsolatban   áldozatról.   Elsőként   azt    érdemes
   tudatosítanunk,  hogy   Jézus  Krisztus   áldozatáról   van  szó,   az   ő
   önfeláldozásáról a kereszten. A  mennyei Atya akarta  ezt az áldozatot  az
   emberiség megváltása érdekében, és a Fiú, Jézus meghozta ezt az áldozatot,
   amelyet az  Atya  elfogadott,  mint örökké  érvényeset.  Jézus  az  utolsó
   vacsorán    elővételezte    áldozatát,    amit    másnap     beteljesített
   kereszthalálával, s amely áldozatot  a szentmise ünneplésekor  jelenvalóvá
   tesz.  Félreértésre  adna  okot,  ha   ez  utóbbival,  azaz  a   szentmise
   ünneplésével kapcsolatban Krisztus  áldozatának megújulásáról vagy  újbóli
   megismétléséről beszélnénk, ezért az egyházi hagyományt követve helyénvaló
   „az Úr áldozatának jelenvalóvá válása” kifejezést használnunk. Krisztus az
   örök főpap, aki bemutatja ezt az  áldozatot, és ő maga az áldozat,  hiszen
   önmagát ajánlja  fel az  Atyának. Mi  pedig mindannyian  az ő  áldozatához
   kapcsolódunk, azaz felajánljuk önmagunkat Istennek.
   Befejezésül még  egy gondolat:  az Oltáriszentség  iránti tisztelet  külső
   formája a  szentségimádás. A  benső tisztelet  formája a  szentáldozás.  E
   kettő  együtt  képes  megújítani  a  hívőket  vallásuk  gyakorlásában   és
   megújítani az Egyház életét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy  a megszentelt kenyér, a te  testeddé
   átváltoztatott kenyér, a te valóságos jelenléted ebben a kenyérben teszi a
   templomot otthonunkká és  a szentmisét  igazi ünneppé  számunkra. A  veled
   való  bensőséges   találkozás  a   szentáldozásban  megújítja   életünket.
   Köszönjük, hogy  e kenyérben  önmagadat adod  nekünk. A  szentáldozás  azt
   jelenti számunkra, hogy kifejezzük hitünket: te valóságosan jelen vagy  az
   átváltoztatott kenyérben, és a  te közösségedhez, az Egyházhoz  tartozunk.
   Újítsd meg a mi életünket azáltal, hogy bennünk élsz!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150816.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-08-16