[Evangelium] 2015-08-02

[Evangelium mindennap]

   2015. augusztus 2. – Évközi 18. vasárnap

   Abban az időben:  Amikor a  nép nem  találta Jézust,  sem a  tanítványait,
   bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor
   a tó túlsó partján megtalálták,  megkérdezték tőle: „Mester, mikor  jöttél
   ide?”
   „Bizony, bizony, mondom nektek  – felelte Jézus  –, nem azért  kerestetek,
   mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.
   Ne olyan eledelért  fáradozzatok, amely megromlik,  hanem olyanért,  amely
   megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az  Atya
   igazolta.”
   Erre  megkérdezték  tőle:  „Mit  tegyünk,  hogy  Istennek  tetsző   dolgot
   cselekedjünk?” „Istennek  az  tetszik –  válaszolta  Jézus –,  ha  hisztek
   abban, akit küldött.”
   De ők így  folytatták: „Hát te  milyen csodajelet teszel,  hogy lássuk  és
   higgyünk neked? Mit tudsz tenni?  Atyáink mannát ettek a pusztában,  amint
   az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
   Jézus erre  így szólt:  „Bizony, bizony,  mondom nektek:  Nem Mózes  adott
   nektek kenyeret az égből, hanem Atyám  adja nektek az igazi égi  kenyeret.
   Mert az az  Isten kenyere,  aki alászállt  az égből,  és aki  életet ad  a
   világnak.”
   Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
   „Én vagyok az élet kenyere  – felelte Jézus. –  Aki hozzám jön, többé  nem
   éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
   Jn 6,24-35

   Elmélkedés:

   Emlékezés, áldozat, várakozás
   A múlt vasárnapi  evangéliumban a  csodálatos kenyérszaporítást  olvastuk.
   Jézus csodájának köszönhetően az öt kenyér  és a két hal olyannyira  sokká
   változott, hogy  az ételből  több  ezer ember  lakott  jól. A  csoda  arra
   ösztönözte az embereket, hogy Jézust ki akarták kiáltani királyukká, de  ő
   nem engedte ezt, eltávozott  a nép köréből. Az  eset folytatásaként a  nép
   keresni  kezdi  őt,  majd  amikor  megtalálták,  Jézus  beszédet  intézett
   hozzájuk az örök élet kenyeréről, megvilágítva cselekedetének jelentőségét
   és előremutató  célját  az  Oltáriszentségre. Ezt  a  beszédet  -  amelyet
   témájának megfelelően  eucharisztikus  beszédnek  nevezünk  -  tartalmazza
   három részletben a mai és a  következő két vasárnap evangéliuma. A  szöveg
   megvilágítja  Jézusnak   az   utolsó  vacsorán   végzett   cselekedetének,
   tudniillik az Oltáriszentség alapításának lényegét és tartalmát. Foglaljuk
   össze legalább  vázlatszerűen mai  elmélkedésünkben, továbbá  a  következő
   vasárnapokon,   hogy    katolikus    keresztényként   mit    hiszünk    az
   Eucharisztiáról.
   Az utolsó vacsora eseményéről Máté, Márk, Lukács evangélisták és Szent Pál
   apostol számolnak be.  Valamennyi leírás  tartalmazza azt  a négy  elemet,
   amely  a  szentmisében   is  megmutatkozik.  Először   is  azt,  hogy   az
   Eucharisztia ünneplése emlékezés, emlékezés egy múltbeli cselekedetre,  az
   Úr Jézus tettére. „Ezt  cselekedjétek az én  emlékezetemre!” (Lk 22,19)  -
   mondta  egykor   Jézus  és   az  ő   szavait  idézi   a  miséző   pap   az
   átváltoztatáskor.  Másodszor:  ennek  az  emlékvacsorának  hatása  van   a
   jelenben  mindazokra,  akik  részt  vesznek  rajta.  Krisztus  cselekedete
   megismétlődik, áldozata jelenvalóvá  válik, hogy  az ünneplő  hívők az  új
   szövetség népévé váljanak. A harmadik közös elem a jövőre mutat. Mindazok,
   akik együtt  ünneplik  az  Oltáriszentséget  és  hisznek  Jézus  valóságos
   jelenlétében, az  Úr második  eljövetelére,  azaz egy  jövőbeli  eseményre
   várakoznak.  Erre  utalnak  a  szentmisében  elhangzó  szavak:  „Halálodat
   hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”  A
   negyedik közös vonás, hogy hálaadásról  van szó, hiszen az Úr  hálaadással
   kezdi cselekedetét és mi is hálaadásként mutatjuk be azt a megváltásért.
   Mindezek  fényében  láthatjuk,  hogy  Jézus  utolsó  vacsorája  és  a   mi
   szentmisénk jelképes, ugyanakkor valóságos  cselekedet. Jelképes abban  az
   értelemben, hogy Krisztus egyszeri  és megismételhetetlen áldozatát, az  ő
   megváltó kereszthalálát  és  üdvözítő  feltámadását hozza  el  a  jelenbe.
   Valóságos abban az értelemben, hogy áldozata jelenvalóvá válik, hogy ahhoz
   a mi  áldozatunk és  hálaadásunk is  kapcsolódhasson, és  létrejöhessen  a
   valóságos találkozás Isten és az ember, az Oltáriszentségben jelenlévő  és
   önmagát ajándékozó Krisztus és a hívő ember között.
   Az Úr utolsó vacsorájának eseménye és minden szentmise azt a vágyat fejezi
   ki, hogy az ember a lehető legbensőségesebb találkozást, egyesülést akarja
   Istennel és Isten is találkozni akar az emberrel. Isten bennünk akar élni,
   lelkünket akarja táplálni, egyesülni szeretne velünk, önmagát adja  nekünk
   és  azt  szeretné,   hogy  mi  is   neki  adjuk  magunkat.   Mivel  ez   a
   szentáldozásban valósul meg, ezért törekedjünk arra, hogy teljessé  legyen
   a szentmisén való részvételünk,  áldozatunk és hálaadásunk a  szentáldozás
   által.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Az  Eucharisztia ünneplésén,  a  szentmisén  való
   jelenlétünk  alkalmat  ad  arra,  hogy  ne  kívülállóként  szemléljük   az
   Oltáriszentség  titkát,   hanem   részesedjünk  a   te   áldozatodból   és
   feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled,
   ugyanakkor lelki közösségre lépünk  embertársainkkal is, mert  mindannyian
   az egy kenyérből, a  te szent testedből  részesülünk. Urunk, te  önmagadat
   adod nekünk az Oltáriszentségben. Örömmel  fogadjuk el a te csodálatos  és
   örök életet biztosító ajándékodat. Újítsd meg a mi életünket, hogy életünk
   Istennek felajánlott ajándék legyen!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150802.mp3
    

References

   Visible links
   1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-08-02