[Evangelium] 2015-04-05
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2015. Ápr. 5., V, 01:00:01 CEST
2015. április 5. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna
kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre
elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és
hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a
ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb
ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment
be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a
kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem
külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is,
aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem
értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9
Elmélkedés:
A hit útján A tegnap esti szertartás kapcsán a sötétségről és a
világosságról elmélkedtünk, illetve a kettő küzdelméről. E gondolatokat
folytassuk a mai napon, amikor a világosság sötétség feletti győzelmét, az
élet halál feletti diadalát ünnepeljük, hiszen ezt jelenti Jézus Krisztus
feltámadása. Többértelmű jelképekről van itt szó. A sötétség és az éjszaka
például jelentheti a bűn állapotát, amelyben az ember él akkor, amikor
megtagadja, elhagyja Istent. A világosság pedig Isten kegyelmét,
szabadítását, megváltását, megbocsátását jelenti, aki újból szeretetébe
fogadja a megtérő embert. Félelmeink és aggodalmaink ekkor megszűnnek,
mert Isten közelében újra biztonságban érezhetjük magunkat. Továbbá az
éjszakai sötétség jelképezi a hitetlenség állapotát, amelyből Isten
segítségével eljuthatunk a hitre, a hit világosságára.
Ezen a jelképes úton, a hitetlenségből a hitre vezető úton haladtak Mária
Magdolna és a két apostol, Péter és János, akikről a mai evangéliumban
olvasunk. A „másik tanítványként” említett személy minden bizonnyal János
apostol és evangélista, aki saját írásában így szokta magát megnevezni. Az
evangéliumi beszámoló pontos időmegjelöléssel kezdődik: „kora reggel,
amikor még sötét volt” (Jn 20,1). Innen indulnak az események és innen, a
sötétség által jelképezett világból, a félelmek és bizonytalanság, a
fájdalom és a gyász állapotából indulnak a szereplők. Mária Magdolna a
sírhoz érve azt látja, hogy a követ valaki elmozdította a barlang
bejáratából. Nem érti még az eseményeket, nem sejti, mi húzódik a
történések hátterében. A szokatlan esemény hírét sietve viszi az
apostoloknak, akik minél hamarabb szeretnék kideríteni az igazságot, ezért
Péter és János azonnal a sírhelyhez futnak. Eközben kivilágosodik. Az
éjszaka elmúlik, a hajnal fénye egyre erősebb lesz. Nincs ez kifejezetten
említve az elbeszélésben, de az idő közben múlik, tehát biztosan világos
lehetett már, amikor odaértek. Látják az elhengerített követ, látják az
üres sírt, látják az otthagyott halotti lepleket, és ezen jelek látványa
hitet ébreszt bennük. Most már megértik, hogy a kereszten meghaló Jézusnak
fel kellett támadnia a halálból. Ők ezen az úton járnak, a hitre vezető
úton. Nekem is el kell indulnom a húsvéti úton, a hitetlenségből a
Krisztus feltámadásába vetett hitig vezető úton.
Az első húsvéti beszámolók az evangéliumokban még nem tesznek említést a
Feltámadottal való találkozásokról. Még nincs szó arról, hogy bárki is
megláthatta volna az asszonyok, az apostolok vagy a tanítványok közül a
feltámadt Urat. Most még csak jeleket látnak, de már ekkor eljutnak a
hitre. Az evangélium szerint, amikor az üres sírhoz érkező és oda belépő
János látta „az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét
takarta,” akkor hit ébredt benne. Ezt olvassuk: „Látta mindezt és hitt”
(Jn 20,8). A hit, a feltámadásban való hit tehát már megszületik azelőtt,
hogy a Feltámadott megjelenne nekik. A feltámadt Krisztus megjelenései, a
vele való találkozások később megerősítik ezt a hitet.
Induljunk mindannyian a hit útján!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei
Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és
engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged
Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod
pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük,
hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a
halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a
feltámadás tanújává és hirdetőjévé!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-05
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150405.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról