[Evangelium] 2014-10-19

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 19., V, 01:00:03 CEST


   2014. október 19. – Évközi 29. vasárnap, Missziós vasárnap

   Abban az  időben a  farizeusok  félrevonultak és  megtanácskozták,  hogyan
   tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és
   a Heródes-pártiakat a  következő kérdéssel: „Mester!  Tudjuk, hogy  igazat
   beszélsz, és  az Isten  útját az  igazsághoz híven  tanítod, és  nem  vagy
   tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a  véleményed:
   Szabad-e  adót  fizetni  a  császárnak  vagy  nem?”  De  Jézus  felismerte
   gonoszságukat, és így  szólt hozzájuk: „Miért  kísértetek, ti  képmutatók!
   Mutassátok csak meg az adópénzt!”  Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a  képe
   és a  felirata ez?”  Azok azt  felelték: „A  császáré.” Erre  ő így  szólt
   hozzájuk: „Akkor  hát  adjátok meg  a  császárnak,  ami a  császáré  –  az
   Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták
   őt, és elmentek.
   Mt 22,15-21

   Elmélkedés:

   Az Atya házában
   A  helyszín:  Jeruzsálem.  Az  idő:   Jézus  életének  utolsó  napjai,   a
   jeruzsálemi bevonulás után.  Jézus bemegy  a templomba  és tanítani  kezd.
   Jelenléte és szavai a vallási vezetők ellenállását váltja ki. Korábban  is
   kimutatták már ellenszenvüket, de most Jézus a legfőbb vallási helyen tart
   igényt arra, hogy  tanítsa a  népet. A főpapok  és írástudók  rosszallják,
   hogy az ő házukban, az ő irányításuk alatt álló templomban tanít Jézus,  s
   ehhez nem  kérte engedélyüket  vagy  hozzájárulásukat. Fellépésével  és  a
   kereskedők kiűzésével (vö.  Mt 21,12-17), valamint  tanító szavával  Jézus
   birtokba veszi a templomot, az Atya házát, az ő Atyjának házát, kifejezve,
   hogy neki joga van Atyjának házában tanítani. Beszédével nem  óvatoskodik.
   Nincs  tekintettel  a  farizeusok  és  írástudók  érzékenységére,  nyíltan
   beszél, kimondja az igazságot,  még akkor is, ha  pontosan tudja, hogy  ez
   csak fokozza az ellene irányuló haragot.
   Elmondja beszédét a gonosz  szőlőmunkásokról és a meghívást  visszautasító
   emberekről (az  elmúlt  két  vasárnapon olvastuk  e  történeteket),  amely
   megteszi  hatását,   az   érintettek   magukra   veszik   a   hallottakat.
   Ellentámadásba lendülnek.  Kérdéseket  szegeznek  Jézusnak,  hogy  nyíltan
   mondja ki  véleményét.  Olyan  választ  akarnak  kikényszeríteni,  amelybe
   beleköthetnek, s  amely alapján  vádolni tudják  majd. Négy  keresztkérdés
   hangzik el,  négy  témában  fordulnak hozzá.  Az  adófizetésről  (vö.  Mt,
   22,15-22), a feltámadásról (vö. Mt 22,23-33), a legfőbb parancsról (vö. Mt
   22,34-40) és az  eljövendő Messiásról  (vö. Mt 22,41-46)  kérdezik őt.  Az
   első témáról a mai evangéliumban, a harmadikról a jövő vasárnap olvasunk.
   A körülmények  tisztázása és  a kérdés  mögötti szándék  ismerete segít  a
   történet helyes értelmezésében.  Jézus korában  a zsidók  országa a  Római
   Birodalom  része  volt.  A  római  császár  megbízásából  a  Jeruzsálemben
   tartózkodó helytartó biztosította a tartomány rendjét, ha kellett, katonai
   erővel.  Az  idegen  fennhatóságot  a  zsidók  nem  fogadták  el.  Egyesek
   fegyveres szembenállásra  buzdítottak,  mások  nyugalomra  intettek,  mert
   ismerték  a  római  katonai   megtorlás  módszereit.  A  rómaiakkal   való
   szembeszállás vagy  együttműködés kérdése  úgy került  vallási  területre,
   hogy az eljövendő  Messiástól azt  várták, hogy megszabadítja  a népet  az
   idegenek uralmától. „Szabad-e  adót fizetni  a császárnak  vagy nem?”  (Mt
   22,17) – hangzik a kérdés Jézus felé. Elfogadjuk-e a rómaiak uralmát  vagy
   küzdjünk ellene? Együttműködjünk-e az elnyomókkal vagy nyíltan  forduljunk
   velük szembe? A  válasz nem könnyű,  főként ha valaki  azt gondolja,  hogy
   egyszerű igennel  vagy nemmel  kell felelnie.  Ha Jézus  azt mondja,  hogy
   fizessenek  adót   a  római   császárnak,  ezzel   elismeri  az   idegenek
   fennhatóságát, akik ellen a  zsidók küzdöttek és kiváltja  rosszallásukat.
   Ha viszont ellenzi az adófizetést,  akkor tulajdonképpen a rómaiak  elleni
   lázadásra szólítja fel a népet.
   Bölcsességével a mi Urunk kikerüli  a csapdahelyzetet: „Akkor hát  adjátok
   meg a császárnak, ami a császáré,  az Istennek pedig, ami az Istené!”  (Mt
   22,21). E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek
   újabb témát kell keresniük, ami a későbbi vádaknak alapja lehet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható  és  teremtő  Istenünk!  Te  az  embert  a  saját  képedre   és
   hasonlatosságodra  teremtetted.  Szívünkbe  adtad  a  vágyat,  hogy  téged
   keressünk és  benned találjuk  meg boldogságunkat.  Fiad, Jézus  azt  kéri
   tőlünk,  hogy  hozzá  váljunk  hasonlóvá.  Segíts  minket,  hogy  arcunkon
   hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat
   neked! Adj nekünk bölcsességet,  hogy felfogjuk Jézus szavainak  értelmét,
   komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-19
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141019.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Már nyomdában van a  Szívem első gondolata 2015.  évi kötet, amely a  jövő
   évi evangéliumi elmélkedéseket  tartalmazza. A cím  minden évben  ugyanaz,
   csak az évszám változik és persze a tartalom. Néhány idézet azoktól,  akik
   olvassák:
   "A Vajdaságban élő nagymamámnak szeretném megrendelni. Nagyon bejött neki.
   Életében nem olvasott, nem hogy mindennap." Fr. Barnabás ferences testvér
   "A családom minden tagja ezt  olvassa. 18-an, ketten külföldön, a  többiek
   az országban. Ez a napi lelki kapcsolat köztünk." T. Irénke, Szeged
   "30 éve  próbálkoztam, hogy  naponta olvassam  a bibliát  és valami  lelki
   dolgot. Eddig  nem sikerült.  Ezzel a  könyvvel egyszerűen  megoldódott  a
   kérdés. Köszönet!" H. János, Kaposvár
   "A férjem naponta  hallgatja az  interneten, de én  szívesebben olvasom  a
   könyvet. Soha nem hagynám ki." N. Zsuzsanna, Paks)
   Bővebb információk a rendelési linken.  (A link biztonságos, akkor is,  ha
   esetleg a  böngésző mást  jelez.) A  könyvet boltokban  nem  forgalmazzuk.
   Közvetlenül tőlem rendelhető meg. Kérem, hogy aki korábban e-mailben  vagy
   postán már rendelt, ugyanazt NE küldje el ismét az űrlapon. Köszönöm!
   Rendelési lehetőség:
   https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról