[Evangelium] 2014-10-12

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 12., V, 01:00:01 CEST


   2014. október 12. – Évközi 28. vasárnap

   Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben  szólt a főpapokhoz és a  nép
   véneihez: A  mennyek  országa  olyan, mint  amikor  egy  király  menyegzőt
   rendezett a fiának.  Elküldte szolgáit, hogy  szóljanak a  meghívottaknak,
   jöjjenek a menyegzőre. Ők  azonban nem akartak  jönni. Erre más  szolgákat
   küldött: „Mondjátok meg  a meghívottaknak: íme,  a lakomát  elkészítettem.
   Ökreim  és  hizlalt  állataim  leöltem.  Minden  készen  áll,  jöjjetek  a
   menyegzőre!” De azok mindezzel mit  sem törődve szétszéledtek: az egyik  a
   földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak
   estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra  lobbant.
   Elküldte  seregeit,  és  felkoncoltatta  a  gyilkosokat,  városukat  pedig
   felégette.  Azután  így  szólt  a  szolgákhoz:  „A  menyegző  kész,  de  a
   meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az  útkereszteződésekre,
   és akit csak találtok,  hívjátok el a menyegzőre!”  A szolgák kimentek  az
   utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és  jókat
   egyaránt. A lakodalmas  ház megtelt vendégekkel.  Amikor a király  bejött,
   hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem  volt
   menyegzős ruhába öltözve. Megszólította:  „Barátom, hogy jöhettél be  ide,
   ha  nincs  menyegzős  ruhád?”  De  az  csak  hallgatott.  Erre  a   király
   megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a
   külső sötétségre!  Ott  sírás  lesz és  fogcsikorgatás!”  Sokan  vannak  a
   meghívottak, de kevesen a választottak!
   Mt 22,1-14

   Elmélkedés:

   A Fiú menyegzője
   A mai  evangéliumi rész  címe a  legtöbb bibliafordításban  így  szerepel:
   példabeszéd a  királyi  menyegzőről.  Jézus egy  történetet  mond  el  egy
   királyról, aki lakodalmat,  menyegzőt tart.  Amikor mindent  előkészített,
   elküldte a szolgáit, hogy meghívását továbbítsák a leendő vendégeknek.  Ők
   azonban mindenféle  kifogással visszautasították  a meghívást.  Az  okokat
   olvasva érezzük,  hogy  nem  csupán udvariatlanságról  van  szó,  hanem  a
   vendégszeretet elutasításáról is.  Ekkor a király  újra elküldi  szolgáit,
   hogy válogatás nélkül hívjanak mindenkit a menyegzőre. Ennek  köszönhetően
   megtelik a lakodalmas ház.  A történet lezárásaként  szerepel még, hogy  a
   király eltávolíttatja  a  vendégek közül  azt,  aki nem  öltözött  fel  az
   alkalomhoz illően ünneplő ruhába.
   A történet értelmezése, magyarázata egy apróságon teljesen  félrecsúszhat.
   Mégpedig  azon,   amit   szándékosan   kihagytam   a   történet   vázlatos
   ismertetéséből. Bizonyára  észrevettük, hogy  kimaradt,  hogy a  király  a
   fiának rendezte a menyegzőt. És ez a történet kulcsfontosságú eleme, amely
   megadja a helyes értelmezés irányát. Jézusnak ez a példabeszéde a  gyilkos
   szőlőmunkásokról szóló  beszédet követi  (Mt  21,33-43). Azt  olvastuk  az
   elmúlt vasárnapon és tartalmilag ahhoz kapcsolódik. Mindkettőben  szerepel
   a fiú, az elsőben a szőlősgazda fia, akit megölnek, a másodikban a  király
   fia, illetve szerepel a  munkások és a meghívottak  részéről a fiú  iránti
   tiszteletlenség, elutasítás.
   Máté evangéliumának ezen utolsó fejezeteiben, a példabeszédekben és  Jézus
   utolsó napjainak leírásában egyaránt az  „Isten Fia” kifejezés a  központ.
   Az írástudók és a  főpapok nehezményezik, hogy  Jézus Isten Fiának  tartja
   magát és a nép  hisz abban, hogy  ő az Isten  Fia. Elfogatását követően  a
   zsidó főtanács  hallgatja ki  őt. A  főpap ezt  a kérdést  teszi fel:  „Te
   vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?” (Mt 26,63). Miután a kérdésre válaszolva
   Jézus nem  tagadta, hanem  nyíltan megvallotta,  hogy ő  az Isten  Fia,  a
   főtanács kimondja  a  halálos  ítéletet.  A  kereszten  függő  Jézus  felé
   elhangzik a gúnyos szó: „Ha Isten  Fia vagy, szállj le a keresztről!”  (Mt
   27,40). Az Úr halálát  követően a római százados  ezt mondja: „Ez  valóban
   Isten Fia volt” (Mt 27,54).
   A hit és a hitetlenség, az elfogadás és az elutasítás központi kérdése így
   hangzik: Jézus valóban az Isten Fia? A Jézus körül megjelenő szereplők  is
   ennek megfelelően kerülnek az egyik vagy a másik oldalra. Egyesek  hisznek
   istenfiúságában, mások nem. A gazda fiát megölő szőlőmunkások és a  király
   fiának lakodalmáról távolmaradók azokat  jelentik, akik nem hisznek  Jézus
   istenségében. Ugyanakkor  ott  vannak  a másik  oldal  képviselői.  A  két
   példázat ugyan nem szól részletesen róluk, de nyugodtan továbbgondolhatjuk
   az eseményeket, hiszen a jézusi példázatok erre ösztönöznek minket. Vannak
   jó szolgák, jó munkások, akik készséggel szolgálnak Istennek. Akik  életük
   értelmét abban  találják meg,  hogy Istennek  engedelmeskedjenek.  Vannak,
   akik menyegzős  ruhájukat magukra  öltve odaülnek  a lakodalmi  asztalhoz,
   mert részesedni akarnak a király örömében,  de még inkább a fiú  örömében.
   Kész vagyok-e  a  munkájukat  csendesen, becsülettel  végző  szolgák  közé
   állni, hogy helyem legyen a lakodalmi asztalnál?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Isten Fiának  hitében élek,  aki szeret  engem és  a kereszten  feláldozta
   magát mindenki üdvösségéért. Uram,  erősítsd istenségedbe vetett  hitemet!
   Te meghívsz, hogy éljek veled és a te szeretetedben. Meghívsz, hogy  éljek
   a reményben, amely  az örök élet  felé vezető utat  jelöli ki. Meghívsz  a
   lelki újjászületésre és  a bűnbánat útjára.  Meghívsz az Isten  országába,
   hogy veled éljek földi életem során,  és a feltámadás után Istennel  éljek
   az örök  életben. Örömmel  fogadom  el hívásodat,  add nekem  legalább  az
   utolsó helyet házadban!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-12
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141012.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról